Baj van. Méghozzá nagy baj. Nem is tudom, elmondani, leírni. Pedig, nekem az írás, mindíg segített, és könnyebb volt megérteni bizonyos dolgokat, de főleg eseményeket.
A gyerekemről van szó. Nem beszélünk, illetve, ő tiltott le, aztán én. Nekem, ő az egyetlen lányom, több nincs.
Egyszer biztosan leírom mi történt, és főleg mi vezetett idáig. Nem érzem magam hibásnak most.
Pedig, biztosan bennem a hiba, mert a férjem elvált tőlem, a gyerekem pedig nem beszél velem.
De, rendben van, én egy velejéig moslék, önző ember vagyok. Könyörgöm, a nagyanyjával miért viselkedik így?? A kutyával szebben beszélnek, mint ő vele. A nagyanyja, mindíg mellette állt, akkor is, amikor én máshol voltam. Bármi kellett, ki volt fényezve a segge. Nem tini már, tudatában van annak, amiket mond. Megkaptam tőle a magamét, aminek csak a töredéke igaz. Soha nem állítottam magamról, hogy kiváló anya voltam. (ellentétben másokkal, akik életét közelről volt alkalmam megtapasztalni, és bizony nagy hiányosságok voltak) Nos, ezek az emberek kiválónak érzik magukat.
Még, amikor a Rehaben dolgoztam, kötöttem egy életbiztosítást a javára. Halálom esetén, kapott volna 1oo.ooo dolcsit. Ezt, most megszüntettem. A pénzt, amit eddig befizettem, betettem a Bankba.
Az odavágott szónak, iszonyatos ereje van. Így most átment rajtam többször a villamos, kidobtak a 1o. -ről, hasbaszúrtak, aludninemtudok, kész vagyok.
Pénzről vanszó, persze pénzről. Ha, nekem azt mondja, hogy,
- Mama! Szükségem van a pénzre! -,akkor azt mondom neki, hogy, - Nekem most nincs szükségem pénzre, használd fel okosan. Ennyi. Annál is inkább, mert tulajdonképpen, kevéske pénzt akart nekem adni. Durván, 1 heti fizetésemet. De, mielött adta volna, gyorsan belémkötött, hogy azt se kelljen. Amúgy is, odaadtam volna a nagyanyjának.
Nincs jó természete, mondhatnám azt is, hogy bolond. Minden művész bolond.
Szememre hányta, hogy nem akarom meglátogatni. Kanárin nem. Magyarországon, vagy itt, bármikor. Kanárira nem megyek, voltam ott eleget, és útálom. Amúgy sem mentem volna hozzá, Hotelba legfeljebb. A nagyanyját iszonyatosan megbántotta, amikor ott volt nála. De, nem megyek oda, lassan Magyarországra sem. Idegenként ténfergek.
Tavaly, otthon voltam Budapesten, pont 2 napot voltunk együtt. Nem voltam fontos neki, mert elszaladt valami fesztiválra. Akkor, miért hányja a szememre, hogy nem akarok találkozni vele???
Február 5.- én, Thaiföldre utazom, egyedül 3 hétre. Nem elöször, sokadszorra. Ebből, 2 hét intenzív meditációs program, egy kolostorban. Repülőjegyet megvettem, a szállást lefoglaltam, kifizettem. Pihennem kell. Nem pihenek, évek óta.
Tavaly, 5 hónapot voltam otthon, és ha úgy tetszik, a "gyerekem házával" voltam elfoglalva, és a számlákkal, amik az ő nevére jöttek, javításokkal, stb., stb. Elötte, főiskolára jártam, és vizsgáztam állandóan. 1 évbe volt beszorítva 2 éves anyag. Nehéz, felelőségteljes munkám van, és igaz, hogy "csak" 4 napot dolgozom 1 hétből, de 96 órát. Állandó készenlétben. Végtelenül fáradt vagyok, és frusztrált.
Szeretem, persze hogy szeretem, de ezt nem tudom, hogy nyelem le!?
A hosszú pocskondiázó levélből, a legszebb mondat, hogy "Meg volt neked engedve, természetesen, hogy ott lakjál!" Megengedte a taknyos kiskorú gyerekem, hogy a "házamban" lakjak! Óriási! A nyúl viszi a puskát. Kisgyerek volt, amikor vettük, és a nagymamám öröksége is benne van/ volt. A nevére azért került, hogyaz átírás ne kerüljön sokba, ha valami baj érne bennünket felnőtteket. (ez azóta, megváltozott) 1 évig laktam ott. 2oo4- 2oo5.
A nővérem szerint, ők nem kaptak a nagymamai örökségből, csak én. Anyám , nekeik is adott bőven. Egyedül, én jártam rosszul, mert nesze semmi, fogd meg jól lett a vége. Magyarul, egy évi lakhatást. Fasza! A bátyám, nem is emlékszik az 1 millás összegre, (anyám szerint) a nővérem, meg ki tudja hova tette? Látszata nincs, de ez nem is az én dolgom, semmi közöm hozzá.
Hogy, őszinte legyek, nem tartom számon ki, mit kapott! Én, semmit. De, nem is ez fáj, hanem a levél a gyerekemtől. A pocskondiázás.
