nem lesz eredmény felvételi vizsga ügyben, mert 5.- én lesz az utolsó turnus, és csak 3 héttel azután lesz eredmény. Más nincs, várunk.
Más. Közben, természetesen történtek események. Nem akarom hosszúlére ereszteni az előzményeket. Szóval, A computeres mozicsatornám, a NETFLIX meg a Skype nem tudta leszedni a havi előfizetést a kártyámról, mert egyszámomra teljesen idegen oldal, ami játékokat ad el, le akart szedni a bankszámlámról 59.99- et. Erre, én berohantam a bankba, hogy mi a manó van itt már. Soha, semmiféle harci, sem más játékokat nem óhajtok vásárolni, mint ahogy eddig sem tettem. Szétvágták a kártyát, küldtek egy másikat, csakhogy én elfelejtettem az elöbb említett üzemeltetőket értesíteni, és anyámat se, meg a mozit sem tudtam nézni 2 napig, amíg rá nem jöttem, mi van. Elő az új kátyát, és pötyögöm be az új számokat, amikor is, a Skype nem fogadja el. Lementem Gézához, ugyan már segítsen, mi a manó van itt. Gejza természetesen hamar rájött. Mondom neki , köszönöm már értem, nincs több segítségre szükségem. Erre Géza, jelentőségteljesen rámnéz, és azt mondja, dehogy nincs. Neked, nagy szükséged van rám!
Ejha! Ebből számomra egészen egyértelművé vált, hogy neki nagyobb szüksége van rám, mint fordítva. Aztán meg azon kezdtem gondolkozni, hogy vajon milyen pasira vágyom úgy igazán? Arra a következtetésre jutottam, hogy semmilyenre. Nem kell sem örök vicces, sem okoskodó, sem lepedőakrobata, sem házias, se a nyakamon ülő, se, se, se. Egyenlőre így jó, ahogy van.
Nem került szóba többször az öregek otthona, ha tényleg ez a szándéka, akkor nincs tovább, és kész!
Amúgy, a munkahelyemen mintha mindenki megőrült volna. A betegek, már aki észnél van, tiszta hiszti. Ami azonban még rosszabb, a családtagok egy bizonyos betegnél. Bejönnek 1oo- an, ott röhögnek egész délután, aztán szemét, csirkecsontok ledobálva, székhegyek. Ezeket a székeket, más szobákból gyüjtötték össze, majd szépen felállnak, és a csatateret otthagyják. Végtelen útálatos mindegyik, a beteg meg nehezen kezelhető, depressziós, és szintén útálatos. Nem tudom, hogy én milyen lennék az ő helyében. A legszörnyűbb állapotban van, a jelenlegi betegeim közül. Egyet biztosan tudok, hogy így én nem szeretnék élni. Ép elmével, de rothadó testtel.
Van egy másik betegünk, illetve volt. Nyáron távozott haza, nagyon jó állapotban. 1 hete visszakerült, és tegnap meg is halt. 2 évvel idősebb nálam, teljes alkoholista. Nő. Amolyan igazi mintapéldány, felduzzadt arc,vörös orr, pók has, vékony végtagok. Teljes delíriumban került vissza, alig ismertem meg, csak a neve árulta el. Nem volt magánál, és egy korty alkoholt sem kapott. Ezért halt meg szerintem, és mások szerint is. Az alkoholista hirtelen alkoholmegvonása, szörnyű következményekkel jár.
Érdekes, ez volt az első halott 2 hónapja senki nem halt meg. Holott, ez nálunk mindennapos. Az intézmény neve, Rehabilitációs Intézet. Jó mi?
Thursday, January 31, 2013
Saturday, January 19, 2013
Géza legújabb ötlete... Sikítok!
Nem tud normálisan viselkedni, hiába minden!! Mindíg reménykedek, hogy az agya valahogy a helyére ugrik. Elvisz vizsgázni, megvár végtelenül hálás vagyok ezért, nem mintha nem tudtam volna magam is elmenni, de mégis nekem ez azt jelentette, hogy törődik velem, vagy valami lyesmi. Ma, aztán megint mindent felülírt a viselkedésével. Hiába, nem normális!!!
Ez, mindennek a teteje!! Ez visz minden eddigi megmozdulást!
Történt, hogy elmentünk együtt vásárolni. De, még mielött elindultunk látom, hogy a computerén öregek otthona, illetve nyugdíjasok lakóközössége oldal van nyitva. Azt tanulmányozza. Ebben még semmi nincs, mert én is szoktam nézegetni mindenféle oldalakat. Megszólal, hogy 2 év múlva nyugdíjba vonul, és tervezgeti, mi legyen?? Eddig is tervezgettünk, ebben semmi nincs.
Nem szólok, nézek. Még nem is jutott el az agyamig, csak nézek. Megjegyzem, hogy is esett volna le a tantusz, amikor teljesen más terveink voltak a jövőre nézve.
Erre Gejza megszólal, hogy 2 év múlva, beköltözünk egy "retirement community"- ba. Magyarul, nyugdíjasok közösségébe!! MI VAN? Elöször, elkezdtem nevetni, és mondtam neki, hogy nem kell aggódni, ha tisztába kell tenni, akkor én kicserélem a pelenkáját!
Van benne bőven gyakorlatom, popsi kenőcsöt is kenek rá.
Erre Gejza, hogy ő ezt halálosan komolyan gondolja!! Mondom neki, hogy ez a ház, amiben lakunk nagy, és tényleg le kell cserélni, nem kell 4 hálószoba,2 nappali, étkező, 2 konyha, és 3,5 fürdőszoba. De, erről beszélünk már egy ideje. Kiválasztott már egy fasza kis helyet, itt Amikor megláttam, a hajam égnek állt!! Nem tudtam, sírjak, vagy nevessek! Gombóc beugrott a torkomba. Ott voltam gyakorlaton!!! Hát kész! Ez kész!
Egy rakás alzheimeres, és dementiás elhülyült öreg lakik ott egy rakáson. Csak nem képzeli, hogy oda megyek haza???? Öregek otthonába?? Anyám, 87 éves, és teljesen önálló! Erre Gejza, hogy az ő cégüknél az egyik volt vezérigazgató is ott lakik, (biztosan 9o éves) és ha neki jó, akkor neki is jó lesz. Igen mondom, Delaware állam egyik legbefolyásosabb ügyvédje is ott lakik, és csorgatja a nyálát, azt sem tudja kicsoda! Kikanállal kell etetni, az étel papi, és kifolyik a szájából, pelenka van rajta!! Félreértés ne essék, tisztelem őket, még akkor is, ha ilyen tehetetlen helyzetbe kerülnek, de ne legyen aktív, épp elméjű emberként az én otthonom is!!!!!!! Van klub helység is, ahol matiné disco van, ott táncikálhat Gejza kedvére!! Öregasszonyok kimázolva együtt kártyáznak, tupír, művirág a hajban, mély dekoltázs, ujjatlan ruha. Agyrém! 5o-es évek! Ott ragadtak. Lógó, ráncos börnye. A legtöbbje alszik, vagy a gyógyszerét követeli, gőze nincs róla hol van! Na, azok már nem tupíroznak. Ha, még eddig volt normális eszed, elmegy közöttük hamarosan!! A környezete befolyásolja az embert. Már láttam magam, mint tupírka,
- Mit mondtál drágám? Nem jó a lapjárásod? Ja, hogy beszartál? Nővérke! Jöjjön kedves Patrisa bepukkantott!
KIZÁRT, HOGY ÉN ODAKÖLTÖZÖM! Ő, odaköltözik ahova kedve tartja, de nélkülem!! Azt hiszem, nem hiszem, tudom, hogy útjaink szétválnak. A kocsiban, komoly erőfeszítésembe került uralkodni magamon!! Hazaértünk, nem is tudom, hogy hogyan, és felrohantam a szobámba, rávetettem magam az ágyra, és beleüvöltöttem a párnámba!!
A munkahelyemen, tiszta hülyék (bocsánat, de ezt kell mondanom), és magatehetetlen emberek között vagyok, és akkor még költözzek be hozzájuk!! Ez hihetetlen!! Ha, nem velem történik, el sem hiszem!!!! Ha kell, elszaladok a világ végére! Esküszöm, mindenféle férj, pasik tömkelegével hozott össze az élet, de még ekkora peniszt életemben nem láttam!! Mindennek a tetejébe, holnap megyünk együtt ebédelni, mert közeleg az én születésnapom. Az adott napon, dolgozom, meg elötte is, meg utána is! Vághatok jópofát! Az após kedvét, nem akarom elrontani. Borsódzik a hátam tőle!
Egy teljes szem Rivotril beugrott a szervezetbe! Egyszerűen, ezt nem lehet kibírni, a gyerekek ezért nem hívják, az asszony ezért lépett le egy másik faszival. Igaza volt!! A történethez szervesen hozzátartozik, hogy amikor az asszony töredelmesen bevallotta, és beadta a válópert, Géza kifizette a házból, (közös szerzemény), és mindenképpen meg akarta tartani a házat, ragaszkodott hozzá. sőt, amíg az asszony el nem költözött, Géza beköltözött egy panzióba. Látni sem bírom, én ezt nem bírom! Egész hétvégén nem fog látni! (kivéve az ebéden, hogy a rosseb rohassza le) Begubózom, eltűnök!! Nem létezem, megszüntem, levegőt nem kapok.......
"Apám, semmi mást nem kiván, csak egy kis tiszteletet, és a méltóságát öreg korára.
Ne aggódjon, nagy gyakorlatunk van a bajkeverőkkel ebben az otthonban! "

Tuesday, January 15, 2013
A teszt
Azt hiszem, sikerült. Az aranykígyó szerencsét hozott. Nem tudjuk hogy mi az eredmény, de úgy érzem, hogy sikerült. Sokkal nehezebbnek hittem, mint amilyen valójában volt. Így is nehéz volt, de készültem, és nagyon nehéz próba tesztek voltak a könyvben. Néha az volt az érzésem, hogy doktorit írok. Szigorúan külön ültünk, és mindenki más, más csomagot kapott, aminek a tetejére rá kellett írni nevet. Tehát, más kérdéseket. A teszt, 3.3o- 8.3o-ig tartott, és 4 részből állt. Egy- egy rész 5o kérdésből állt, kivéve az utolsót, az 38 volt csak. A mobilokat kikapcsolva összeszedték. WC- re menés kizárt. Erre előre felhívták a figyelmet. Így nem is mertem inni, a végére kiszáradt a szám, és rátapadtam az üvegre, és mind a fél liter vizet egyszuszra megittam.
1. Angol nyelv, ( szöveg értelmezés)
2. Matek (brrrrrrrr..)
3. Biológia ( latin szakszavak, és egyeek)
4. Angol nyelvtan
Így, ebben a sorrendben.
A segédeszközként kapott A-4-es papírt is, amin számolni tudtál, le kellett adni a végén névvel ellátva.
Tiszta ideg voltam, nagyon oda kellett figyelni. Ha, kb. 3 hét múlva telefonálnak, akkor sikerült a vizsga.
Kimerültem, fáradt vagyok, megyek tusolni. Géza rendes volt, elvitt, és várt rám kemény 4 órát. Történelmi pillanatok.
Ha, ez most sikerült, akkor vetek egy cigánykereket, és jól indul az évem, ahogy a Tarot megjósolta!! :)
Thursday, January 10, 2013
A stressz magasfoka
A srác, aki most végzett a főiskolán, -és már mint diplomás nővér dolgozik- nálunk helyettesített tegnap este. Na, gondoltam kikérdezem teszt ügyben, hogy megy, mi lesz, stb. Azt mondja ne aggódj mert te egy okos csajszi vagy, rizsa. Azt mondja, lesz egy kis angol, beugratós kérdésekkel, lesz egy kis matek, és lesz egy kis tudomány. Mi van??? Milyen tudomány? Azt mondja biológia. Mi a pék fasza?? Biolóóógia??? Igen aszongya. Nekem, ezt eddig miért nem mondta senki?? A bánatos hossszzzzúúú fütty!!!!! A bús, büdös erre meg arra. Egész éjjel alig aludtam, és azon filóztam, hogy ebbe fogom beletörni a fogamat! Azon spekuláltam, hogy valamikor a múlt század elején, vagy még jóval elötte, - igen a nagy honfoglaló után- jó voltam biológiából, de ki a rosseb emlékszik már arra???? Jó. Az első lépcsőfokon, tavaly tanultunk biológiát, talán abból meg tudok élni a teszten, meg a gyakorlatból, de egyre idegesebb vagyok! 15. - e meg mindjárt a nyakamon! Ráadásul a csajszi akinél a tesztre való jelentkezési lapot voltam kitölteni, és persze illetéket kellett fizetni azt mondta, hogy nehezítettek a teszten!! A büdös francba, annak idején, nekem itt kellett volna maradnom, ahhelyett, hogy haza mentem! Itt, most a 9o- es évek elejéről beszélek! De, kár ezen rágódni, mert már elmúlt.
Hát, nem tudom, de ha a fene fenét is eszik, nekem ezt meg KELL ugranom! Előre fuss kianyám, csak előre, és tök mindegy mit vetsz be a siker érdekében, de azt jól csináld az anyád úr istenit!!
Mellesleg, errefelé tombol az influenza járvány. Hiába vagyok beoltva, maszkban kell dolgoznunk, azt nagyon útálom. Ja, és tavasz van kőkeményen. Elzártam a fűtést, mert nem tudok aludni, ha melegem van. Igaz, amúgy is nehezen. Aztán az jutott eszembe, hogy vajon most hányan spekulálnak éjnek idején, ezen- azon, kinek éppen mi fáj, hol vérzik.
Most jut eszembe, megnézem a lottót, lehet, hogy nem is kell annyira izgulnom. Akkor ráérek teszteket írogatni. Jó multkorában, a tv- ben láttam egy 83 éves nénit, aki a Harward- on épp átvette a diplomáját. Ott dobálta talárban a kalapját, a huszonévesekkel.

Sunday, January 6, 2013
Delaware állam (USA) legérdekesebb bűnügye Veszedelmes viszony
Véletlenül találtam erre az esetre. Delaware állam fekete oldalára, a neten való keresgélésem során.
1996 július 27.-én, Kathleen Fahey-Hosey elmegy a fiatalabb lánytestvére Anne Fahey Wilmington-i lakására. Meg akarja tudni, mi az oka annak, hogy 3 napja semmit nem tud róla. Sem a vőlegényével Michael Scanlan- nal tervezett vacsorára, sem a telefon hívásokra nem válaszol. Dolgozni sem ment. Delaware állam kormányzójának a titkárságán dolgozott a fiatal nő. A lakásba, a portás segítségével jut be. A portás sem látta a fiatal 3o éves nőt. Együtt bemennek a lakásba. Semmi nem hiányzik, sem a táskája, sem más. Felbontatlan levelek az asztalon, gyümölcsök romlanak a konyhában, a kocsija a ház elött. Azonban, a hugának, nyoma nincs. A hálóban, a szekrény ajtó nyitva, és koktél ruhák kikészítve az ágyra, és a szék karfájára. Cipők ugyanúgy. Valahova készült, és sietősen távozott. Pillantása rávetődik, egy Cartier dobozra, amiben egy nagyon drága nyaklánc van, tele gyémántokkal. Anne a vőlegényétől nem kaphatta, neki erre nem tellett. Talán valakitől kaphatta ajándékba? De, hogy fogadhatott el egy ilyen drága ajándékot? Egyetlen dolog hiányzik, a lakáskulcsa. Ahogy Kathleen kutat valami nyom után, egy napló kerül a kezébe. Beleolvas, és elszörnyülködik. Nem tudott róla, de Anne Delaware egyik legbefolyásosabb, és az állam leggazdagabb családjából származó ügyvédjével folytatott szerelmi viszonyt, mintegy 2 éve. Annak ellenére, hogy vőlegénye volt. A naplóban, TC -ként emlegeti, de tudta azonnal kiről van szó, hiszen Anne napi kapcsolatban állt vele munkájából kifolyólag. Őt, mindenki ismerte. De, Anne- nak nyoma sincs. Kathleen azonnal értesítette a rendőrséget, a húga eltűnése miatt.
A rendőrség nyomozni kezd, és ilyenkor mindenkit kihallgat, aki a lány közelében lehetett. A nővér átadja a rendőröknek a naplót. Az utolsó bejegyzés 1996 április 7.- én, arról számol be, hogy TC egy manipulatív, öntelt, önző, mindenkit kontroll alatt tartó ember. "Szakítanom kell vele, bármennyire is fáj. Soha nem lehet az enyém, hiszen nős, és rájöttem, hogy nem én vagyok az egyetlen barátnője."
A rendőrök kihallgatják Thomas Capanot. Thomas Capano Philadelphia egyik legjoban menő űgyvédi közösségének a Saul, Ewing, Remick & Saul-nak a tagja. Legfelsőbb politikai kapcsolatokkal. Apja, kárpitosként vándorolt be Amerikába. Röviddel később, építési vállalkozásba kezdett, és 2o év alatt, Delaware állam leggazdagabb családja lett. Thomas Capano házas, 2 gyerekkel, de különélt a feleségétől. Pazar luxus villát bérelt Wilmington mellett. Capano elismerte, hogy viszonya volt Anne- val, de már régen nem találkoztak. Ezzel, le is zárta a témát. A rendőrök persze nem tágítottak, és rövid idő alatt kiderítették, hogy Capanoval vacsorázott Anne eltűnése elötti estén. Sőt, hangosan veszekedtek az elegáns étteremben. Anne alig nyúlt az ételhez. Majd, sietősen távoztak.
A nyomozás tovább folyt, és átvizsgálták Capano villáját is. A takarítónő beszámolt róla, hogy a napokban, kicserélték a kanapét, amit Capano nemrégiben vett, és az elötte lévő kifogástalan állapotú szőnyeget is. Ez már több volt, mint gyanus. Nyomozói berkekben van egy mondás, "Minnél tisztább a szekrény ajtó, annál több a hulla benne!" A szakértők megállapították, hogy alapos takarítás volt a villa nappalijában, de a kandallo mellett, találtak egy apró vérnyomot. Erre, az egész házat átkutatták. A garázsban kimutatták, hogy alapos hypós takarítás ellenére, rengeteg vérnyom van a padlón, ami szabad szemmel nem látható.
Július 4.- én, egy halász kihalászott egy halak hűtésére használt nagyméretű dobozt az Atlanti óceánból. Azért lett neki gyanús, mert a doboz több helyen át lett lőve, de még így sem merült el a vízben. Hungarocell duplafalú szigetelése miatt. Ekkor a nyomozók, kihalgatták Capano testvérét, akinek volt egy halász yachtja. Cápahalászat volt a szenvedélye. A halász yachtról hiányzott a horgony, és a lánc el volt vágva.
Gerry-t addig faggatták, míg megtört, és énekelni kezdett.
Elmondta, hogy Thomas megkérte rá, hogy valamit el akar süllyeszteni az óceánban, egy halhűtő dobozt vittek ki a villájából. A doboz, nehéz volt. Kivitték a kikötőbe, a yachtról bedobták a vízbe. Az azonban, nem süllyedt el. Beleeresztettek egy pár golyót vadászpuskából, de így sem süllyedt el. Ezért kihalászták. Gerry, nem akarta tudni, mi van a dobozban, és Thomas hallgatott. A yachton Gerry előrement, hogy ne lássa a doboz tartalmát. Ezalatt, Thomas Capano levágta a horgonyt tartó láncot, rátekerte, és a cápáktól hemzsegó óceánba dobta Anne Fahey élettelen testét, majd az átlőtt dobozt is.
Így, szépen sorban kirajzolódott a nem túl okos gyilkossági történet.
Thomas Capano egyik szeretője, adott neki egy pisztolyt önvédelmi célra.
Az ominózus vacsora után, Anne és Capano a villába hajtottak. Még egyszer beszéljék meg a dolgot, mert Anne szakítani akart azonnal. Capano ezt nem bírta elviselni, hogy őt csak úgy valaki, egy senki, egy kis titkárnő le meri rázni. Fogta a pisztolyt és hátulról tarkónlőtte a gyanútlan lányt. Ekkor pánikba esett, és hívta azonnal louis Capanó-t a harmadik testvért.
Az ő segítségével, belecsavarták a szőnyegbe Anne élettelen testét, a garázsba vitték, ott belegyömöszölték a halhűtőbe, majd alaposan kitakarítottak.
Azért az furcsa az egész történetben, hogy egy minden hájjal megkent sikeres ügyvéd, ilyen ostoba?Vagy azt hitte, hogy törvényen kívüli, mert nagyon gazdag? Arról fogalama sem volt, hogy Anne naplót írt. Jellemére vall, hogy az első vallomásában, a másik szeretőjére akarta kenni a gyilkosságot, tőle kapta a fegyvert. Az, soha nem került elő, mint ahogy a holttest sem. Aztán azt mondta, baleset volt.
A történetből regény, majd film is készült 2oo1- ben. A regény címe, azonos a könyv címével, "And never let her go", azaz szabadfordításban "Aztán soha ne hagyd elmenni"
A két főszereplő is ismerős, Mark Harmon, és Kathryn Morris.
Thomas Capano hiába fogadta fel a legagyafurtabb ügyvédeket, halálra ítélik, ( ebben az államban van halálbüntetés) majd később életfogytigra változtatják. Az életfogytig, az itt tényleg életfogytig tart. Louis Capano 5 évet kap, figyelembe véve a testvéri köteléket. Garry 2 évvel ússza meg, mert nem tudta, mi van a ládában, - habár sejti- és vallomást tett.
Thomas Capano, Delaware állam legszigorúbb börtönében 2o11 szeptember 18.- án, infarktust kap, és meghal. Az utolsó fotón, megtört öregember.

Labels:
Anne Fahey,
bűneset,
Delaware állam,
életfogytiglan,
halálbüntetés,
Thomas Capano
Location:
United States
Subscribe to:
Posts (Atom)