ameriaki vonatkozású bejegyzések

Friday, September 23, 2011

Az emberi elme, és egyebek


Nem hiszek a pszihológiában, sem pedig a pszihoanalízisben. Most, hogy tanulom az anatómiát, megértem, hogy hogyan müködik az agy. Különböző biokémiai, és bioelektromos impulzusok tömkelege. Elméletileg. De, gyakorlatilag, senki fia nem tudja!! Nem azt mondom, hogy egyes mentális betegségekre nincs gyógyszer, de ezek a gyógyszerek, csak enyhítik a tüneteket. Igazán gyógyítani, nem képesek. Egy mentális beteg, örökre mentális beteg marad. A pszihoanalízis, meg csak abban segít, hogy kibeszéld valakivel a problémáidat, amik többnyire a gyerekkorból, az adott kultúrális háttérből, egyéb más behatásokból származnak. Általában. A defekteket, többnyire gyerekkorunk okozzák. Valahol olvastam, hogy a defektjeinket, többnyire gyerekkorunkban szedjük össze, és az egész felnött létünk abból áll, hogy ezeket próbáljuk kiheverni, ill. korrigálni. Abszólút hiszek benne. Már aki tudatában van ennek. Sem a veleszületett agyi funkciók káros mivolta, sem pedig az időskori elbutulás, dementia, Alzheimer nem gyógyítható! A tünetek enyhíthetőek, de általában csak rosszabb lesz idővel.
A mi családunkban, 2 pszihológus is van, és amikor mentális betegségekről van szó, komoly arccal beszélnek róla, mint igazi professzionális hozzáértők. Főleg, a sógorom, aki Manhattan legnagyobb elmegyógyintézetének a főorvosa. Lila gőze nincs róla, csak azt tudja, milyen mentális bajra, milyen kezelést kell alkalmazni, hogy a tünetek enyhüljenek. Ezek a gyógyszerek, pedig nem mások, mint szedálók. Magyarul, nyugtatók különböző összetételekkel, attól függően, milyen a mentális betegség fajtája. Ennyi, és nem több. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy lila dunsztjuk nincs róla! Persze, folynak kutatások, de egyenlőre eredmény nélkül. Ha, az agy károsult, nincs mit tenni!!! Ha, eltörik a lábad, meggyógyul, de az agy az nem! Punk- tum!
Az sem semmi, amikor itt elmész az orvoshoz. A következő a jelenet. Bejelentkezel, vársz sorodra, majd bemész, ahol a nővérke, megméri a magasságodat, - hátha összementél, netán megnőttél tavaly óta-, majd megméri a súlyodat, vérnyomásodat. Szépen, lejegyzetel mindent. Majd, bevezet egy lyuk vizsgálóba. Vársz, vársz, és vársz. Majd, megjelenik a doktor úr, és kinyitja a computert, és ott szépen vizslatja a legutóbbi látogatásod adatait, a friss infók, a kezében. Látogatásom oka, hogy adjon egy papírt, hogy egészséges vagyok, kell a kórházba, ahol gyakorlaton leszek. Tavalyi látogatásom oka, hogy a derekam, egy rossz mozdulat miatt, idegbecsípődésem volt, amit tudtam magamtól is. (magyarul, hexensussz) Kaptam fájdalomcsillapítót, amit szintén tudtam magamtól is. De, a párom ragaszkodott hozzá, hogy keressem fel. Szóval, az orvos egy tünemény,(kicsit buzis a stílus) a kezembe nyom, egy papírt, hogy menjek el vérvizsgálatra, ha tudni akarom a koleszterin szintemet, majd még egy papírt, hogy menjek el, mammográfiára. Tudom, hogy esedékes, ehhez nem kell orvos megint. A vérvizsgálat nem, mert úgy étkezem, hogy a koleszterin szintem, nem lehet magas. A következö lépés, hogy megkér jöjjek vissza hétfőn, akkor megkapom a papírt, amiért jöttem. Orvos el. Ok. Visszamegyek, várok, másfél órát, elvesztették a papírokat, menjek haza, hozzak másikat. - még jó hogy csináltam róla kópiát. Haza a papírokért, majd megint várok másfél órát. Mire én, inkább visszajövök holnap. Ja, azt elfelejtettem megemlíteni, hogy a párommal együtt voltam vizsgálaton, aki azzal a panasszal jött, hogy az orra be van dugulva folyton. Öt is elküldte máshova viszgálatra. Na. Ilyen orvos én is tudok lenni. Bejön hozzám valaki, elküldözgetem ide- oda oszt jónapot!
Na, ez az oka, amiért nem szeretek orvoshoz járni. Többek között. Volt ennél rosszabb látogatásom is, amokor, a szájzáramat, spatulákkal próbálták nekem feszülve szétfeszíteni, ketten, és én azt hittem, ott fogok megnyúvadni. Fájdalomcsillapítók, és izomlazítók nélkül. Mint a felcserek, 2oo évvel ezelött, akik a borbély üzletben, hol borotváltak, hol eret vágtak. Mondjuk, az nem itt Amerikában volt, az Kanárin volt. Amit, egy- két zseniális orvos kitalált, az a penicillin, meg az antibiotikum. Az utóbbi, nem is olyan jó, mint azt hitték eleinte.
A héten, voltam drogteszten is, most már másodszorra. Na, úgy bántak velem, mint egy bünözövel. Kiskabát le, táska kint, kezembenyomnak egy pisiminta fiolát, zárható tetővel. 1o paneles, mindent vizsgál. Szedsz- e nyugtatót, vagy stimulánst, drogokat. Mint pl. Cocaine, Methamphetamines, Marijuana, Methadone , Opiates, Oxycodone, Buprenorphine- Suboxone, Barbituates, Benzodiazepines, Tricyclics Anti-Depresants.
Szép, és jó. Tudtam hogy mennem kell, így totál nagy mennyiségü vizzel, mosni kezdtem a szervezetem, mivel néha napján, ha sok a stressz, be szoktam venni, egy- egy fél Rivotrilt. Az összetevője, Klonazephan, ami bizony benzodiazephin. No jónapot. 1o nappal elötte, mint állat nagy mennyiségü gyógytea, víz, és kávé. Remélem, sikerrel, eredmény a jövő héten.
Ezek vannak dióban. Ja, aki kövér, annak kevesebb az esélye, hogy hamar ürül a szervezetből, mert a zsírsejtek tárolják. No, ez nem játszik.
Megyek, csinálom a dolgom. 

3 comments:

  1. Szia!
    Szóval akkor Nálatok sem jobb az orvosi ellátás!? Itthon is csak jobbra balra küldik az embert, és azt hiszik, hogy mindenki nyugdíjas, és ráér órákat várakozni mindenhol.
    Ha meg kevesebbet akar várni az ember, akkor elmegy magánrendelésre, időpontra, jó sok pénzért, de legalább nem szívatják a várakozással. Háát úgy látszik a szomszéd kertje sem zöldebb!! :-))
    üdv
    Szilvia

    ReplyDelete
  2. "ilyen orvos én is tudok lenni" !
    Nahát, ilyen én is :)!

    ReplyDelete