ameriaki vonatkozású bejegyzések

Wednesday, August 24, 2011

Földrengés és egyebek

Tegnap, a frász jött rám, ránk. Földrengés volt. Először azt hittem, hogy szédülök, aztán átfutott az agyamon, hogy valami borzasztó nagy teherautó hoz valami hatalmasat. Aztán, amikor a konyhai lámpa is kilengett, és a poharak csörömpöltek a szekrényben, akkor belém állt a frász. Rohantam, megnézni az apósomat, jól van-e? Akik itthon voltak, a szomszédok, azok is kijöttek az utcára. Aztán, kiálltam a garázsból a kocsival, hátha evakuálni kell bennünket. A mobil nem müködött, így vonalason hívtam fel a férjemet, jól van- e? Akkor, azt mondta, megijedtek ök is. Mire hazaért, addigra kinevetett, szó szerint, hogy én milyen pánikolós vagyok! A francba, nem pánikoltam, csak megijedtem, hiszen nincs annál rosszabb, mint amikor az ember alatt mozog a föld! Még életemben nem éreztem ilyet! Szó szerint, kicsúszik a talaj a lába alól! Hogy a fenébe ne ijedtem volna meg! Ki vagy szolgáltatva! Erről ennyit.

Mit szóltok, milyen pókhálóm van?? A természet csodája! Nagyon szép! Legalábbis nekem. A bazsalikom is vadon nö nálam. A ház hátsó felén a sárga 4 o`clock, amit este sötédedés után, a Kolibrik látogatnak. Erre úgy jöttem rá, hogy ott szoktam titiben egy szál cigit elszívni, a füben ülve. Arra lettem figyelmes, hogy a Kolibrik tömegesen jönnek erre a virágra. Nem tudom öket lefotózni, mert olyankor már sötét van.

Bizony, érezni már az ősz közeledtét. A nap is laposabban süt, de még van ereje. A hőmérséklet is alacsonyabb, főleg éjszaka. Minden jó, csak a tél ne lenne olyan iszonyúan hosszú!!































































2 comments:

  1. Azt a virágot nálunk tudod hogy hívják? Guggon ülő hajnalkának, bár valójában estefelé nyílik, ha jól emlékszem, régen nekem is volt mindenféle színben. :)

    ReplyDelete
  2. Köszi, nem tudtam.Igen, este nyílik, én szeretem, de a férjem nem.:)))

    ReplyDelete