New York City

Pillanatnyilag, ez a helyzet felénk. A fotókat, nem én csináltam,( ki sem léptem a lakásból), a New York Times- ből származnak.
Suliba sem tudtam menni. Remélem, holnap hazajutok, és indulnak a buszok a "vidékieknek" is.
191o óta nem esett ennyi hó errefelé, mint ezen a télen már eddig.
De, ahogy követem az eseményeket, úgy látom, hogy holnapra normalizálódik a helyzet, és rendesen indulnak a járatok mindenfelé.

Egy nagyon kedves barátnőmtől kaptam Születésnapomra

Az út

Van, hogy megjutalmaz az élet és van, hogy csak szimplán pofán vág,
Hiszen a léted egy hosszú ösvény, és bizony belóg néhány ág,
De ha fel is tépi szíved egy-két éles tüskés gally,
Csak menj tovább az úton, s ígérem nem lesz semmi baj!

Egy életfogytig tartó túrába kezdtél,
Ködbe vész a múlt s a végtelenbe tart,
Olyan, mint ha reménykedve eveznél,
Mégsem tudod merre van a part.

Aztán elméd radarján egy jel működésbe lép,
Mire ráeszmélnél révbe érsz s ünnepel a nép,
Barátokkal egy torta mellett felidézzük a szép napokat
Este pedig iszunk pár kört, hogy vigyorba szedjük az arcizmokat

Hidd el ettől könnyebb lesz majd minden,
Nevetünk az életen, mint egy viccen
Hisz él még benned a tűz,
Ami minden gondot elűz
Ép lélek vagy egy teljesen ép testben

Mert van, hogy megjutalmaz és van, hogy pofán vág
És bizony megesik, hogy belóg néhány ág,
Nem tudod honnan indult, s merre tart
És néha úgy érzed, túl messze a part

Ezért kell, hogy legyenek álmaid,
Hogy beteljesítsed vágyaid,
Így elűzhetsz majd minden gondot, s bajt,
(Kell, hogy legyen ami hajt)

Legyen, ami feltankol egy évre
A mai nap egy fejezetnek a vége,
De holnap újabb indul majd
(Egy újabb év egy újabb rajt)

Egy a végzet s egy a kezdet
Ha elbuksz úgyis újrakezded
Menetelsz egy újabb cél felé
(Mindig arccal a fény felé)

Ma is ugyanolyan mint rég,
Csak a tortán újabb gyertya ég
Lezártad a sötét múltat,
Nekivágsz egy újabb útnak...
Debreceni Ákos

The Show must go on!

New York City- ben vagyok ismét másfél év után.
Mióta elmentem, jártam többször is itt, de igy egyedül, most vagyok itt először hosszú idő után. Magyarul, azt csinálok, amit én akarok, és főleg oda megyek, ahova én akarok.
Felkerestem a számomra ismerős helyeket, és nagyon élénken él bennem, az utolsó sétám Manhattanben, mielőtt elmentem volna, összeszorult, bánatos szivvel. De, már másképp van.
Az egyetlen okos lépés volt, amit jól átgondolva tettem meg. Lám- lám, nagyon okosan.
Egy csomó minden megváltozott, átkeresztelték, vagy megszünt. A 34. utcán, a kávézóból, Lusy`s kávézó lett, és elegánsabb lett, de az árak is felmentek.
Egy tanfolyam erejéig vagyok itt, 1 hónapig. Minden hétvégén, hazamegyek.
Péntek délután, és vasárnap délután visszajövök. Nem kocsival jöttem, mert itt, nem tudok mit kezdeni vele. Ahol lakom, onnan 1 óra az út, és jó a közlekedés.
Még mindig imádom ezt a várost, pedig nagyon hideg van. Csináltam egy- két fotót, majd többet is fogok.
Vasárnap, jót csavarogtam, vettem ,egy- két dolgot is magamnak. És persze, hallgattam az utcai zenészeket, és táncoltam is az utcán. Ugyanolyan őrült, lüktető város maradt, mint volt, és persze az őrültek is a Subwayn mind szolgálatban vannak.
Egyenlőre ennyi.

Apám, megint

kórházban van! Ez engem, mindig megborit! Most volt kórházban, és most megint bevitték a mentők éjszaka. Most beszéltem a lányommal. Őt is megviseli.
Amikor otthon voltam, akkor még vígan olvasta a napilapokat, most megvakult az egyik szemére. Anyám olvas fel neki. Erről nem is tudtam.
A változásokat rajta nagyon szembetünőnek láttam, nem láttam 3.5 éve. Mindkét kézfeje megfeketedett, az arca felpuffadt a gyógyszerektől. Nem mozog, nem iszik elég folyadékot, nem gondolkozik, nem követi a beszélgetéseket, és 2o éve azt hajtogatja, hogy meg akar halni, nem érzi az ízeket, kétségbeejtő.
Nem volt egy kiváló apa, de mégis az apám, és őszintén szeretem. Anyámmal, 53 éve élnek eggyütt. Mi lesz anyámmal nélküle? Gőzöm sincs róla, milyen ha elvesziti valaki a szülejét. Nem is merek belegondolni, és remélem, hogy rendbejön. Nem is tudom, hogy viselném el....
Erről, most nem tudok többet irni, mondani...........

A kedvencem lett, és persze eszembe jutott valami...

Az unokahugom, ha nem teszi ki a Facebookra, akkor azt sem tudom hogy létezik ez a dal.
Azonban, én is hajlamos vagyok a melankóliára. Nagyon tetszik!
Megint eszembe jutott valaki, akivel nem jött össze a kapcsolatom, illetve ez igy nem igaz, de mély nyomokat hagyott, és örökre nyitva maradt.
Végül, amikor megint kijöttem, az utolsó beszélgetésünk is félbeszakadt...., de mig otthon voltam, nagyon sokat segitett nekem. Nem várt mértékben megnyilt, amit nem gondoltam volna...., nem igazán az a tipus.
De, ezt a beszélgetést sem fejeztük be...., de azt gondolom, hogy ennek igy kellett lennie.
Nem bánom....., olyan keser- édes az egész.
Ha, eszembe jut, hogy meg sem akartam mondani neki, hogy otthon vagyok, és azt is egy dalnak köszönhetem, hogy mégis megmondtam. Amikor, meghallottam azt a dalt, félre kellett húzódnom, az úton, mert a könnyektől nem jól láttam, képtelen voltam tovább vezetni. Nem rá gondoltam, de a dal adta magát...., és azonnal beugrott!
Most, azt gondolom, hogy jó ez igy!! Ennek igy kellett történnie. Bennem is megváltoztak a dolgok..., én sem vagyok az aki voltam. Változtam, változunk állandóan.
Annyi minden történt, és történik velünk. Azt is állitom, hogy nincsenek véletlenek. Nem véletlenül nem maradtam Európában. Nem véletlen az sem, hogy nem maradtunk eggyütt.., tulajdonképpen, mi sosem voltunk eggyütt...
Amikor, New Yorkban voltam, az első évben, láttam valakit a tömegben hátulról, aki kisértetiesen hasonlitott rá. Felálltam, és nyomultam keresztül a tömegen, és akkor a pasi félig megfordult, és láttam, hogy nem ő az.
Aztán, amikor kint volt lett volna rá lehetőségem, hogy találkozzak vele, de mégsem tettem. Nem lett volna fer az akkori kapcsolatommal szemben, meg magam miatt sem. Szinte, ollóval vágtam el az egészet....,és azóta nagyon közeli barát lett belőle. A barátságokat, azonban ápolni kell.

Itt a dal, amiről megint eszembe jutott....