A "párom" elment táncolni tegnap este, igy tudtam vele beszélni hosszasan. Elmondtam neki, mi történt részletesen. Az öreg, a valódi társam. Azt mondta, hogy rettenetesen sajnálatos, ami történt, legyen örök tanulság. Ennek, azonban meg kellett történnie. Igy volt megirva, és nem érdemes ennyit bánkódni, enni magam rajta. Mondtam azt is, hogy M. az ékszereimet akarja eladni, Erre az öreg közölte, hogy a trezorban lévő ékszereket vetessem ki vele, és azokat adassam el vele, hiszen azok az én tulajdonomat képezik. Azt, a csakádtól kaptam, azok az enyémek. Különben se essek kétségbe, mert ő itt van. Ez hihetetlen, hogy mennyire mellettem áll!! Ismeri a fiát. Szerinte, össze tehetné a kezét, hogy én kerültem mellé, és nem ilyen cirkuszokat kellene rendeznie. Sirva fakadtam, mert ha ő nem lenne, már régen elmentem volna a fenébe.
Mondtam az öregnek, hogy előre tudom a reakciót! Nem baj, mondta az após, csak mondjam neki. A reakció persze az volt, amire számitottam. Közölte velem, hogy azok az ékszerek, nem az enyémek, azok az anyjáé. Mondom, akkor ezek szerint, kölcsön kaptam a ceremóniára? Igen. Kölcsön. Semmi közöm hozzá! Sőt! A válasz az volt, hogy hogy az én családomtól mit kapott ő?? Semmit!
De, az én ékszereimet sem akarja eladni, hanem felértékeltetni, és a tartozásba beleszámolni. Ha, elkezdek keresni, akkor visszafizethetem neki a tartozást, és visszakapom az ékszereimet! De rendes!! Ö a jótevő!! Az egésznek az a végeredménye, hogy imádom, az apósomat, és utálom a férjemet!
No comments:
Post a Comment