ameriaki vonatkozású bejegyzések

Saturday, February 27, 2016

Délkelet- Ázsia, Thaiföld, Kambodzsa

New York, JFK első állomás Shanghai, PVG 15 óra, második állomás Bangkok, PKK 5 óra. 3.5 4 óra várakozás a következő járatra. Bangkokból, 2 óra utazás még Pattaya. Nyugat felől utazom keletre. Vicces, mindenesetre nézőpont kérdése.

.

Egy két gondolat utazás közben
Féltem az utazástól, mivel elvált férjem, az utolsó pillanatban kitalálta, hogy ő is jön. Persze már ugyanarra a gépre nem kapott helyet. Az kimondottan jó ötlet volt, hogy ugyanabban a Hotelban, ugyanazon az emeleten kapott szobát. Természetesen külön. Házasságunk alatt sem aludtunk egy szobában. De, egy házban lakunk teljes külön lakrészben, fürdőszoba, konyha is külön van.
Nem első utam, többször jártam már Pattayan, Pucketen, egyáltalán Ázsiában, a kedvenc célpontom. Ennek több oka is van. Mindíg télen, hogy lerövidítsem a teleket, másrészt a buddhizmus intenzív jelenléte, amire szükségem van.

A reggeli kávé mellett, annyi minden eszembe jut. Pl. hogy rendszeresen jártam ide, és mennyi minden megváltozott. Szálloda kolosszusok nöttek ki a földböl, árúházak tömkelege épült, a régiek megszüntek. Tök idegennek, és mégis ismerösnek tünik. Ha, lehetséges lenne az idöutazás, a jövöbe semmiképp nem utaznék, a múltba is, legfeljebb 20 évre. Budapesten, NYC - vel ugyanez a helyzet. Szerencsére, a jó idö, és a mentalitás nem változott. Na jó, az utóbbi egy kicsit, és nem az elönyére. De, én még mindíg szerelmes vagyok ebbe az országba. De, már nem fogok 27 pár cipöt, és egyebet venni, mert felesleges!

febr.11

Reggeli gondolatok. Féltem tőle, hogy együtt utazunk az ex férjjel, (mindenáron jönni akart) mert azt hittem probléma lesz. Eleve úgy álltam hozzá. De, azt hiszem, hogy be kell látnom tévedtem. Élet költözött a pasiba, olyan jókat nevetünk együtt, soha nem gondoltam volna! Figyelmes, sőt türelmes.
Tegnap, a szokásos thai masszázs. Most, új helyen voltunk. A szomszéd budoárból olyan hangok jöttek, hogy azt hittem sírva fakadok a röhögéstől. Asszonyka jól derékbe kapja Gejzát. Bár tette volna! Persze, mindezt csendben nehogy az áhítatot megzavarjam. A rekesz izmom fájt, mindíg akkor jön rám a röhögés, amikor nem lehet, vagy nem odavaló. A bordám, még nem jött rendbe egészen. Most, fáj rendesen. Először nem szóltam, hogy óvatosan, mert sérült vagyok. Szerettem volna, ha jól megropogtat.
Hozzá kell tenni, hogy külön szobában alszunk, mint otthon. Lehet, hogy tényleg el kellett válnunk, hogy normális legyen a viszony közöttünk? Szervez, tesz- vesz, aktív. Nem irányít, nem piszkál. Ezt a házasságuk alatt, sosem tette. Passzív volt, vagy meghatározó, ellentmondást nem tűrő, amit én nehezen viselek egy partnertől. Persze időnként előjön az igazi énje, de nem jellemző.Jól szórakozok vele! No, ezt sem gondoltam volna! Ennyire intenzíven, soha nem voltunk együtt, és ilyen egyetértésben sem! Persze, lehet az erősen buddhista környezet teszi.
Ja, és még valami. A csavargást, nagyon régen kezdtem, és mindíg irtó klassz, élvezetes helyeken jártam, csak akkor még nem volt FB. Fotó rengeteg van otthon anyámnál a fiókban. Az emlékeket viszont jól eltettem.
A hindu hátteréről, eddig csak a papa beszélt, most eleredt a nyelve! Hálás vagyok neki.
A napokban, volt még egy pár sírva nevetéses sztori. Géza megkérte a soförünket, had csináljon fotót róla. A pasi, aki egy tüneményes figura, úgy állt be a képbe, mint egy katona, haptákba vágta magát. Olyan komikus volt, hogy el kellett szaladnom, mert szakadtam.
Namaste

Febr. 12

 Reggeli gondolatok. Tegnap, laza nap volt. Semmi különleges program. Meditáció után, Géza tangózni ment, igen tangózni, (no, nem a thaiok táncolják) én meg kifeküdtem napozni ( no, azért félárnyékban, ill. egészen árnyékban) Szép, egyenletes színt kapsz, a tenger reflektál. Polcz Alaine egyik regényével, Asszony a fronton. Nyaraláskor, egy kis könnyed regény. Iszonyat. Én sem vagyok normális. Folytak a könnyeim. Érdekes, hogy most került a kezembe, annál is inkább, mert az egykor hozzám közel álló családról is elég részletesen szó van benne. Hanem elaludtam, és teljes napsütésre ébredtem. 50- es naptejet használok, de így is kaptam D vitaminból rendesen. Aloe Vera zselé segített. Nem volt vészes. Nem akarok abba a tipikus hibába esni, mint a legtöbb turista, hogy hurrá gyerünk ki a napra ész, és értelem nélkül pirítsuk magunkat grill csirkévé. Elég klinikai esetet láttam a strandon. (Csak úgy, mint évekkel ezelőtt Kanárin, aki nem tudja, ott laktam sokáig) Onnan lehetett megállapítani, hogy valaki turista, hogy hólyaosra grillezte magát. Arról nem beszélek, hogy leisszák magukat, bealszanak, este meg a klinikán kötnek ki. Ez, a jobbik eset. Az ott élő németek, és általában, az északi népek, mind majdhogynem fehérek voltak, és menekültek a naptól. Befedve mindenüket. Ugyanis, a bőr nem felejt. Évekkel később, jelentkezik a melanóma, másnéven bőrrák.
Ha, ki is kezelik, hosszadalmas, és bármikor visszaköszön. Elég volt, hogy fiatal lànyként velem nyitották, és zárták a római strandot. Pecsenye voltam. Na, erre nem nagyon vagyok kiváncsi. Géza, írtó jól barnul, ill. feketedik. Tévhit, hogy nem képes leégni. Amúgy, gyönyörű bőre van, tejeskávé, olajos. A feje, merthogy teljes kopasz, és sapka van rajta, világos. (csak szólok, hogy tetszik a tar fej) Olyan, mint akit frissen borotváltak, világosabb. Messze elkerüli a beach környèkèt. Úszik egyet, és csá. Ebben max. egyetértünk, abban is, hogy soha, semmiféle körülmények között, nem iszunk alkoholt. (Egyikünk sem született így, ez egymástól függetlenül alakult így) Goa- rá járt évekig. Ha, ez mond valakinek valamit. Nekem, igen. Én sem voltam piskóta. Bele a lecsóba. Semmi bajom azzal, ha valaki megiszik, ezt- azt. Azonban, a részeg embert, ki nem állhatom. Már nem is tudom ki, mondta a családban, hogy mi szentek vagyunk. Haha ha......., van benne valami, már ami az életvitelt jelenti. A cölibátus is hozzá tartozik. (nem röhög) Ez van. Tegnap, egy utcai árusnál, vettem gyönyörű rezgő, disznólábat. Jó étvággyal ettem. Amerikában, nem tehetem meg, hogy egyek. Géza dobna egy laza hátast, hogyha haza állítanék jó kis disznólábakkal körömpörköltnek. Aztán, komoly lelkiismeret furdalásom lett. Ritkán eszem húst, de csorgott a nyálam. Szeretem a malacokat, közben megeszem. De, hiszen én vegetáriánus vagyok! Visszaköszön a neveltetésem, a kultúrám. Mi ez a nagy ájtatosság, bacont néha szoktam enni. Szóval, a mellettünk lévő telken, rengeteg kutya van, egy pár falat után, az övék lett. Vettem kutya kaját, rendszeresen etetem őket.
Ami egy kicsit aggaszt, és éjjel nem hagyott nyugodni, hogy anyám a karját törte tegnap reggel, meg is operálták. Felső kar, elcsúszott a csont. Rettentő hálás vagyok a nővéremnek, hogy odaköltöztek a házba. 90 éves, és bizony vigyázni kell már rá. Kivédhetetlen dolgok bizony történnek. Jól van már, napokon belül haza is engedik. Édes Univerzum, Buddha, Jóisten, akárki, csak rá vigyázzon. Nemzeti kincs. Ritka egy jólelkü asszony, ráadásul, az anyám.
Keveset alszom.
Namaste

febr.13
 Reggeli gondolatok. Azért, nagy hiba lenne azt képzelni, hogy ez a nem is tudom, minek nevezzem poszt kapcsolat, vagy barátságggá szelídült micsoda olyan nagyon egészséges lenne. Nem az! Véletlen a térdéhez ért a kezem, és leseperte. Pedig, esküszöm, hogy sem a tuk- tuk - on, sem másutt, nem akartam megeröszakolni. Fura na! Azt hiszem, hogy ez inkább amolyan se vele, se nélküle helyzet. De, nem bánom. Így alakult.
A szemöldököm eltűnt, kiszívta a nap. A hajamat csíkokra. Ezt az érzést szeretem. Tegnap, a reggelinél egy rakás jóképű, sportoló pasi volt az étteremben. Először azt hittem, olaszok, vagy spanyolok. Kiderült, hogy irániak, és valami karate versenyre érkeztek. Ahogy beléptünk, a pasik forgolódni kezdtek utánam. Géza, ott lépdel mellettem. Észre vette, persze hogy. Olyan jól kezdtem érezni magam, hogy csuda! Ártatlan, kicsinyes bosszú , gondoltam magamban. Öregasszony örömködik.
Az esti rendes masszázs alkalmával közölte, hogy ő azt a lányt akarja a budoárba vinni, aki tegnap a lábát masszírozta. A kislány, olyan zavarba jött, hogy szinte nekem volt kellemetlen. Aki jól ismer az tudja, hogy a legapróbb érzelmi rezzenéseket is fogom. Azonnal észreveszek mindent. Azt már nem tudom megmondani, hogy ez átok, vagy áldás. Ezekre a masszázs szalonokra ki van írva, hogy szexmentes. A kislány nem tudhatja, hogy milyen Géza egészségi állapota, meg a mi viszonyunk. Rám, megint rámjött a röhögés menthetetlenül. Erre mindenki rámnézett, de csak egy pillanatra. Csak aki jól figyel, az veszi ezeket az apró jeleket, testbeszédet észre. Mondom nevetek, ha nem odavaló, akkor is. Mint egy helyzet jelenet a moziban. Az emberek, ezt nem tudhatják, mert ugye aki elválik, annak kötelezően rosszban kell lenni.
Aztán Géza hangulatai. Húzd meg, ereszd meg. Valamit beszól, aztán jópofizik. Nem tudja, hogy átlátok rajta, és persze viccesen fogom fel. Nem tud most ártani. Most nem. Minden percét élvezem az ittlétnek.
Namaste


febr.17

Reggeli gondolatok. Megérkeztünk Cambodia- ból. Angkor Wat (Fövárosi templom) és a többi templom látogatásról. Lélegzet elállító volt, és rettenetes fáradtságos. Angelina Jolie 2 napja fejezte be Itt a forgatást. Itt rendezte a vörös Kmer- röl szoló új filmjét. Egyszer már forgatott Itt, a Romb Raidert.
A templom, és más egyebek leírásának részleteibe, most nem megyek bele, mert bárki a fökonzultáns Google segítségével, pillanatok alatt megteheti.
Cambodia, vagy magyarul Kambodzsa, határátlépése nem egyszerü még vízummal sem. Legomboltak tölünk baksist, hogy befelé nem kelljen sorba állni állítólag 2 órát. Egy holland megtagadta, elöbb ott volt, mint mi. Kifelé szintén, amit én akartam megtagadni, de mivel egy 8 fös csoporttal mentünk, így nem zörögtem. Az összeg sem volt megterhelö. Így is álltunk 2.5 órát. Rengeteg hátizsákos fiatallal, ami üdítö látvány.
Thaiföld, és Cambodia, között a különbség szembetünö. (iPad, nem ajánlja fel, a hosszü ö- t, mint eddig mindegy) Nagy a szegénység. Túristák 90% -a ázsiai. Itt is, aztán rengeteg az orosz. Egyetlen magyar szót nem hallottam, pedig régen a magyarok szerettek itt. Talán, a gazdasági helyzettell lehet magyarázni. No, akkoriban sem a szegényebbje jött ide pihenni.
Távol áll tölem, hogy mások életébe beleszóljak, esetleg kritizáljam. De, itt is történtek humoros, ill. inkább síralmas helyzetek, jelenetek. Mi az hogy!
Szóval, 9 aztán, 8 emberrel, utazunk, velünk egyben. Egy pár, a pasi német, a csajszi thai, 2 török pasi, 2 brit pasi, mi, és egy holland. Az utóbbi, odafelé azt hittem meghal a kisbuszban. Magas pára tartalom, vedeli a sört, és egyfolytában úgy köhög, hogy hallom a tüdeje tele van vízzel. Színe mélybordó. Nem neki való vidék ez. A határon kiszállt, de egész úton hangosan a némettel, akinek thai csaja volt, azt ecsetelték németül, milyen jók a thai csajok. Egészségükre! 2 vénember, 70- en felül. A kiscsaj 20. Nagypapival szép az élet. Mivel, a holland kiszállt, így velem folytatta a beszélgetést a fószer. Géza, egy szót nem értett belöle. A csaj sem. Halálos nagy a szerelem,( szép is az) 50 éves korkülönbséggel. A csajjal beszélni sem tud, és szerelmes a faszi, a csaj is! (Ajjaj!) Géza szerint rossz nézni, szerintem is. Föleg, hogy a madár már el is jegyezte a csajszit, akinek van egy 17 hónapos gyereke is, aki fél európai. (Az elözö völegény, hagyott egy kis emléket, büszke anya, fotókat mutogatta az iPad- on). Egy 70- es palinak, minden álma lehet, egy üvöltö bébi, az iccaka kellös közepén. Géza kiborult, nekem sikítani kellett a röhögéstöl. Azt mondja Géza, nem lehet valami okos ember. Okos? Szerintem, tök hülye! Annál is inkább vices volt a helyzet, mert állandóan, zsákszámra vásárolták a ropogtatni valókat. Nem ették meg, csak cipelték magukkal. Kiderült, mert valaki rákérdezett, hogy viszik falura, ahol a gyerek, meg a szülök vannak. Miért éppen Cambodia- ból? A mókus, azt is elmesélte, hogy építkezni fognak, mert a csajszinak van valami telke. Szegény lány, hangosan, nyitott szájjal evett. Szóval, csámcsogott, szörcsögött. Géza, rosszul volt. Leadtam neki a történetet, és fájdalmában felszisszent. A határon visszafelé, eltünt a 2 török. Angolul a török turkey. Kb. Annyit tesz, hol a két pulykánk? A röhögés, mindenkiböl kirobbant, kivétel a turbékolókat, mert ugye egyik sem vette az adást.
Volt olyan betegem a katonai kórházban VA, ahol a pasi nak szabályosan rohadt a nemi szerve. Kapott errefelé, 25 éve egy nemi betegséget, amit azóta sem tudtak kikezelni. Nem akarom részletesen ecsetelni, de nem ott pisilt, ahol kellett volna.
Mi, az éjszakai piacon, megismerkedtünk egy lánnyal, aki most érettségizik, nem mellesleg kitünöen beszél angolul. 7 napból 7- et dolgozik a suli után a piacon, ami éjjel 1- ig van nyitva. Reggel iskola. Megkérdeztük, megy- e egyetemre- föiskolára? A válasz az volt, hogy nem, mert évi $ 500 nincs rá. Felírta a nevét, címét. Mi meg elhatároztuk, hogy ügyvéddel felvesszük a kapcsolatot, és ha beiratkozik az általa választott intézménybe, akkor megfinanszírozzuk a tanulmányait.
Namaste

febr. 23

Esti gondolatok. Fáradt vagyok. Pedig, pihenni jöttem. De, mindíg így van. Minden percet élvezni szeretnék, Géza is. Holnap, hazamegy, én 24. - én.
Nagy a készülődés a városban, mert holnap 10 milliószoros nap van, és ezt hatalmas ünnepléssel köszöntik. Szeretek itt lenni. Habár a tegnapi csoportos Bangkok látogatást nem élveztem annyira. Ezért nem megyek soha, csoporttal nyaralni sehova. Nekem ne mondja meg senki, hova menjek enni- inni, és milyen tempóban, és hol álljak meg. Meddig lehetek hol, és mennyire csodálkoznak rá valamire. (Azokat is megértem, akik úgy szeretnek utazni, ez az én személyes véleményem) csak tegnap voltunk szervezett úton.
Egy kisbusszal mentünk, és végig rohantunk Bangkok egyes helyein. No, elég szar volt, és akkor még finom voltam. Egyrészt, iszonyatos tömeg, tülekedés mindenütt. Buszok százai, főleg kínai, és koreai turistákkal. Régen, nem voltak, mert nem értek rá nyaralni, dolgoztak. Akármit veszek, minden kínai, a legjobb márkák is! kivéve a kozmetikumokat. De, a krémek, és pakolások kóreaiak, amiket használok. Messze a legjobbak.
Nagyhatalom lett Kína. Ez az igazság.
Majdnem rámtört a pánik 2 alkalommal is a tömegben. Géza aggódva nézett, megvagyok- e még a háta mögött. Ő volt, az úttörő.
Szervezett úttal többet nem megyek sehova! Semmit nem látsz, csak rohansz. Bangkokról, rettenetes véleményem lenne, ha először lettem volna itt!!
Ezek a csoportok is rohannak, mintha az életükért futnának. Borzalom!
Megpróbáltam jópofát vágni hozzá.
Egy jó láb masszázzsal felyeztük be a napot, ami kárpótolt valamelyest. Apropó masszázs. A bordám, még mindíg nem jött rendbe, és a thai masszázs, csak rontott a helyzeten, így már napok óta, csak láb masszíroztatok. Tudom, hogy hosszadalmas a gyógyulás. Most, kicsit jobb, és itt lehet Nurofent kapni,(nálunk ki tudja miért nem)
Hulla fáradt vagyok, megyek aludni. Ma este, homárt ettünk, de itthon felejtettem a kamerát. Vettem magamnak egy füzér jázmint. Itt illatozik, most fotóztam le. Egyre erősebb illata van.
Namaste


Cica Vízió's photo.




febr. 23
Esti gondolatok. Különös tekintettel, hogy a nővérem reklamál. grin emoticon Elment Géza. Nem maradok sajnos én sem, mert 2 nap múlva megyek utána. Úgy vagyunk, mint a királyi pár. Külön gépen utazunk, nehogy együtt zuhanjunk le. Oda a királyság!
Azért ezt soha a bides életbe nem gondoltam volna, hogy jól fogom magam érezni a társaságában. Ebben az életben biztosan nem. Szinte újra kellett megismerni őt. Ezt az oldalát miért nem ismerem! ? Pedig, nem tegnap óta ismerjük egymást, és el is váltunk. Persze szigorúan külön kasszán vagyunk, de akkor is! Most, hogy elment megkérdezte, van-e elég pénzem. Mondom, van hitelkártyám kettő is. Erre ő, hogy tudod, hogy itt nem mindenütt lehet kártyával fizetni. Van pénzem. Holnap, elmegyek még vásárolni ezt- azt.
Észrevettem, hogy szomorkás volt egy kicsit, hogy végetért a nyaralás. Nyugodtan mondhatom, hogy baromi jól érezte magát. Látszott rajta, és a humora is előjött eddig valahova eldugta. Ma, amikor a lányok masszírozták a lábam, valahonnan megjelent a szalon teraszán, egy jókora patkány. Elkezdtek sikoltozni, és látták rajtam, hogy a szemöldököm sem ugrik fel. Először is, meditáltam, másodszor is, se egér, se patkány nem tud felizgatni. Mondom nekik, hogy buddhisták vagytok, és egy patkány ilyen riadalmat képes okozni. Ejnye. Elgondolkoztak. Ganesh patkányon lovagol. A patkány, szent állat. Ganesh közlekedési eszköze.
Amúgy a Buddhizmus, a Hindu vallásból ered. Buddha, hindu volt. Összefonódik a két vallás rengeteg közös ponton. De, amíg a hinduknak sok istenük van, addig a buddhizmus egy életforma inkább. Ezt a lányoknak sajnos nem tudtam elmesélni, mert nem értették. Gondoltam magamban, hogy ha egy roach mászott volna elő, akkor én fogom menekülőre. grin emoticon semmitől nem borulok ki, se pók, se kígyó, semmi. Csak a roachoktól a falra mászok. Egyetlen darabot láttam, ittlétem alatt, annak is égnek álltak a lábai. Mondom, ez halott. Erre Géza, dehogy, csak pihen.
Ma, csak a szépre, és a jóra gondoltunk. Sokan voltak tiszta fehérbe öltözve.
Namaste
Reggeli gondolatok. Géza ùton van, már a második meneten van. . As elsö Bangkok- Shanghai 5 óra, a második, Shanghai- JFK 15 óra. Most fordítva, Keletröl - Nyugatra. Szóval, minden relatív, attól függ, honnan nézzük!
A Hotel. Tiszta, rendezett, olyan, amilyennek lenni kell. Érdekes egy társaság van itt. Többnyire 2-3 napos vendégek jönnek- mennek. Föleg kínaiak, kóreaiak. Egy trópusi madár fütyörészik korán, már hajnalban. Géza ismeri, mondta a nevét is. Náluk is él, Indiában ez a madár. Engem megnyugtat a hangja. Valaki, a fölöttem, vagy alattam az erkélyröl üvöltve válaszolgatott a madárnak. Reggel 6- kor. Az már nem volt élvezetes. 4 napja, beköltözött egy angol öreg úr, a 203- ba. Géza szobája a 202 volt, az enyém a 204. Szóval, közénk. Súlyos asztmás. Mondom én, hogy nem nekik való vidék ez! Úgy köhög reggelenként, 5-kor, Meg egész reggel, hogy azon gondolkoztam, ez is kileheli a lelkét. Ilyen magas páratartalom mellett, egyszerüen elképzelésem nincs, hogy gondolják ezt. A friss hegyi Levegö, az! Csak hogy, ott nincsenek thai lányok. Mondom Gézának, hogy figyeld meg, 2 nap, és egy fiatal thai lány lesz az oldalán. Erre Géza, hogy nem mindenki beteg. Édes Gejzám, de naív vagy! Éjjel, artikulátlan üvöltések. Tegnap, együtt ültek a reggelinél. "Boldogan"! Mutogatnak egymásnak. 40- 50 év korkülönbség? Ugyan kérem, van az a pénz. Minden elözö éjjel, hol hozzám akart a kulccsal betalálni, hol Gézához. grin emoticon szép is a szerelem! Randa, rosszmájú vagyok!
Namaste
febr. 23 

Esti gondolatok. A mai este az utolsó Amit Délkelet-Ázsiában töltök. Maradnék örökre. Nekem ez az éghajlat nagyon megfelel. Igaz, nyáron még sose voltam, de nem hiszem, hogy gondot okozna, így sem süttettem a hasam egész nap. Ma pl. délben Mentem be a városba, egy- két cuccért. Itt fillérek, otthon, sokkal drágább. Sokkal, jóval sokkal. 38C volt, szakadt rólam a víz, de arra gondoltam, hogy a fenébe is, otthon majd fázom a Subwayn munkába menet épp eleget. Hétfön oda, pénteken vissza.
Géza szeme állandóan, a szépészeti beavatkozásokon akadt meg. Mindene a fiatalság. Ez Amerikában amúgy népbetegség. Mindenki, minden áron fiatal akar maradni. Tudjuk, hogy lehetetlen, kicsit lehet késleltetni, de igazából, nem lehet tenni sokat ellene. Vagy, eltorzítják magukat egészen. Ráncok ide, ráncok oda, az is én vagyok, az én életem van benne. (baromi nehezen viselem az idö múlását, de kezdek belenyugodni) Tessék, most bevallottam. Egy idöben, Botox kezelésekre jártam, de már elhagytam. Ide, hyaluron sav kell, meg egy jó szakember. Pancser nem kell, mert egy életre kicsinál.
Arról a bizonyos büdös gyümölcsröl akartam írni, Amit nem lehet behozni a Hotelbe. Nem is én lennék, ha nem próbáltam volna ki! Amellett, hogy tele van vassal, C vitaminnal, folsavval, káliummal, stb., stb. Egy isteni finom gyümölcs. Errefelé honos, csinálnak belöle smoothie-t, fagyit, cukorkát, mittudom én micsodát, mind kipróbáltam, és bides mint a rothadás, de finom. Géza is menekült elöle, ö sem ismerte. Én bezzeg bele szerettem a büdi gyümibe. Semmire nem hasonlít. Önmagára.
Eszembe jutott, most hogy egyedül voltam korábbi ittléteim alatti történések. Föleg, a legutolsó, ami nem volt éppen szívderítö. Azt majd máskor, írom meg.
Valószínü, ez az utolsó bejegyzésem, mert holnap kicsekkolok, és megkezdem, a maratoni hazautazást. Otthon is jó.
Namaste

Cica Vízió's photo.
















44 comments:

  1. Hello, I am Theresa Williams Miután a kapcsolat Anderson évek, ő szakított velem, én mindent azért, hogy neki vissza, de minden hiábavaló volt, azt akartam vissza annyira, mert a szeretet van neki, könyörögtem neki mindent, én ígéretet, de ő visszautasította. Elmagyaráztam a probléma, hogy valaki az interneten, és ő azt javasolta, hogy inkább keressen egy varázslatot görgő, amely segíthet nekem egy varázsigét, hogy vissza, de én az a típus, sosem hitt varázslat, nem volt más választása, mint hogy megpróbálja, azt postán a varázslat görgő, és azt mondta, nem volt probléma, hogy minden rendben lesz, mielőtt három nap, hogy az ex vissza fog térni hozzám előtt három nappal, azt a varázslatot, és meglepő módon a második nap körüli volt, 16:00. Az ex hívott, annyira meglepett, én fogadta a hívást, és csak annyit mondott, hogy ő annyira sajnálom, ami történt, hogy ő akarta, hogy visszatér hozzá, hogy ő szeret engem annyira. Olyan boldog voltam, és elment, hogy neki, hogy ez hogyan kezdődött él együtt boldogan újra. Azóta tettem ígéretet, hogy bárki, akit ismerek, hogy a kapcsolat probléma, azt kell segítenie az ilyen személy hivatkozva rá, hogy az egyetlen igazi és nagy varázslat görgő, aki segített nekem a saját problémáját. Az ő email: drogunduspellcaster@gmail.com akkor írjon neki, ha szüksége van a segítségére a kapcsolat, vagy bármely más ügyben.
    1) Szerelem varázslatok
    2) Elveszett szerelem varázslat
    3) Válás varázslatok
    4) A házasság varázslatok
    5) Binding varázslatok
    6) Szakító varázslatok
    7) Ne erőltesse a múlt Lover.
    8.) Ön szeretne támogatni kell az irodában
    9), ha természetfeletti erőket
    10) akar megfelelni a szeretőd
    Kapcsolat ez a nagy ember, ha vannak olyan probléma tartós megoldást a drogunduspellcaster@gmail.com

    ReplyDelete
  2. Mi van????? Nem kell varázslat. Van itt elég varázslat!

    ReplyDelete
  3. Vállalkozásfinanszírozást, személyi pénzügyeket, ingatlanhiteleket, autóhiteleket, hallgatói készpénzt, adósságkonszolidációs alapokat, fedezetlen pénzeszközöket, kockázati tőkét stb. Keresel.

    Whataspp: +917204719376

    Email: creditmidland@gmail.com

    Ahmed Mohamed

    ReplyDelete
  4. Are you in financial crisis, looking for money to start your own business or to pay your bills?
    GET YOUR BLANK ATM CREDIT CARD AT AFFORDABLE PRICE*
    We sell this cards to all our customers and interested buyers
    worldwide,Tho card has a daily withdrawal limit of $5000 and up to $50,000
    spending limit in stores and unlimited on POS.
    YOU CAN ALSO MAKE BINARY INVESTMENTS WITH LITTLE AS $500 AND GET $10,000 JUST IN SEVEN DAYS
    email blankatmmasterusa@gmail.com
    you can also call or whatsapp us Contact us today for more enlightenment *
    +1(539) 888-2243*
    WE ARE REAL AND LEGIT...........2019 FUNDS/FORGET ABOUT GETTING A LOAN..*

    WHATSAPP CONTACT======>>>>   +1(539) 888-2243 
    IT HAS BEEN TESTED AND TRUSTED

    ReplyDelete
  5. Gina Anthony vagyok név szerint. Amerikai Egyesült Államokban élek. Miután elgondolkodtam az online hitelek választásán, és a bankom és a jelzálog-szolgáltatóm elutasított egy konszolidációs hitelt, egy Google-keresés során botlottam át a Choice Loans-ra, de még mindig nem sikerült, de miután beszéltem egy barátommal aki korábban hitelt szerzett a RANDALL OVERBY-től (BPA HITELSZOLGÁLTATÁSOK), tanácsot kértünk tőle. Remek lehetőségeket adott nekünk, és egy napon belül cselekvési tervet készített nekünk. Úgy döntöttünk, hogy folytatjuk, és néhány napon belül megvan a kívánt pénzeszköz a bankszámlámon, ez a vállalat volt az Isten, akit megmentőnek küldtek, hogy megmentse a családomat egy 95 000,00 USD összegű, 3% -os kamatozású hitel nélkül, mindenféle stressz nélkül, lépjen kapcsolatba velük a: bpm-loanservices@hotmail.com

    ReplyDelete
  6. A nevem Valeria Marco 6 hónappal ezelőtt összeomlott az üzleti életem, nem volt reményem arra, hogy újra életre keltsem az üzletemet. Megpróbáltam kölcsönkérni pénzt a banktól, de nem volt elég pénzem a hitelkártyámban, és nem volt ingatlanom fedezetként a hitel megszerzéséhez, majd Camila Diego nagyon közeli barátom az interneten keresztül bemutatott egy valódi hitelt nyújtónak, az úgynevezett interneten keresztül. GINA MORGAN HITELVÁLLALAT KFT. Ennek a nőnek a hitelcége 160,000 euró hitelt tudott nekem adni ingatlan nélkül fedezetként vagy hitelkártyaként, de bizalommal adta nekem. Szóval a barátaim azt mondtam magamban, hogy miért vagyok önző, ezért úgy döntöttem, hogy megosztom ezeket az információkat mindenkivel. Ha hitelre van szüksége egy megbízható kölcsönadótól, lépjen kapcsolatba Gina Morgan-nal az e-mail címen: ginamorganloancompany@gmail.com VAGY WhatsApp: +393510840300

    ReplyDelete
  7. A nevem Valeria Marco, 6 hónappal ezelőtt összeomlott az üzleti életem, nem volt reményem arra, hogy újra életre keltsem az üzletemet. Megpróbáltam kölcsönkérni pénzt a banktól, de nem volt elég pénzem a hitelkártyámban, és nem volt ingatlanom fedezetként a hitel megszerzéséhez, majd Camila Diego nagyon közeli barátom az interneten keresztül bemutatott egy valódi hitelt nyújtónak, az úgynevezett interneten keresztül. GINA MORGAN HITELVÁLLALAT KFT. Ennek a nőnek a hitelcége 160,000 euró hitelt tudott nekem adni ingatlan nélkül fedezetként vagy hitelkártyaként, de bizalommal adta nekem. Szóval a barátaim azt mondtam magamban, hogy miért vagyok önző, ezért úgy döntöttem, hogy megosztom ezeket az információkat mindenkivel. Ha hitelre van szüksége egy megbízható kölcsönadótól, lépjen kapcsolatba Gina Morgan-nal az e-mail címen: ginamorganloancompany@gmail.com WhatsApp: +393510840300

    ReplyDelete
  8. A nevem Mária Ádám, magyarországi, egyedülálló szülő, mielőtt a férjem meghalt, annyi adósságot hagyott ránk, annyira zavart és csalódott voltam, hogy hogyan kell kifizetni a hatalmas adósságot. Egy nap az interneten keresztül jártam (Jörg Stephen) egy bizonyságtételre arról, hogy GINA MORGAN hogyan segített neki kölcsönben. Tehát egy 15,000,000 FT összegű, 5 éves futamidejű hitelt kértem a Társaságtól az e-mail útján (ginamorganloancompany@gmail.com). A hiteligényléskor fogadalmat tettem ISTENNEL, hogy ha megkapom a hitelt, akkor engedem a világ tudja, mit tett értem, legnagyobb meglepetésemre, kevesebb mint 48 óra alatt 2% -os kamatlábbal adták kölcsön. Most kiegyenlítettem férjem adósságát, és új életet és saját vállalkozást indítottam. Most teljesítettem a fogadalmat. Tehát ha bármilyen típusú hitelt szeretne elérni 2% -ig, kérjük, lépjen kapcsolatba a GINA MORGAN LOAN COMPANY LTD-vel a e-mail: ginamorganloancompany@gmail.com

    ReplyDelete
  9. A nevem Mária Ádám, magyarországi, egyedülálló szülő, mielőtt a férjem meghalt, annyi adósságot hagyott ránk, annyira zavart és frusztrált voltam, hogy hogyan kell kifizetni a hatalmas adósságot. Egy nap az interneten keresztül jártam (Jörg Stephen) egy bizonyságtételre arról, hogy GINA MORGAN hogyan segített neki kölcsönben. Tehát egy 15 000 000FT összegű, 5 éves futamidejű hitelt kértem a Társaságtól az e-mail útján (ginamorganloancompany@gmail.com). A hiteligényléskor fogadalmat tettem ISTENNEL, hogy ha megkapom a hitelt, akkor engedem a világ tudja, mit tett értem, legnagyobb meglepetésemre, kevesebb mint 48 óra alatt 2% -os kamatlábbal adták meg a hitelt. Most kiegyenlítettem férjem adósságát, és új életet és saját vállalkozást indítottam. Most teljesítettem a fogadalmat. Tehát, ha bármilyen típusú hitelt szeretne elérni 2% -ig, kérjük, lépjen kapcsolatba a GINA MORGAN LOAN COMPANY LTD-vel a e-mail címen. ginamorganloancompany@gmail.com

    ReplyDelete
  10. A nevem Valeria Marco, 6 hónappal ezelőtt összeomlott az üzleti életem, nem volt reményem arra, hogy újra életre keltsem az üzletemet. Megpróbáltam pénzt kölcsönvenni a banktól, de nem volt elegendő pénz a hitelkártyámban, és nem volt ingatlanom fedezetként a hitel megszerzéséhez, majd egy nagyon közeli barátom, Camila Diego, az interneten keresztül bemutatott egy valódi hitelnyújtót GINA MORGAN LOAN COMPANY LTD. Ennek a nőnek a hitelcége 160,000 euró hitelt tudott nekem adni ingatlan nélkül fedezetként vagy hitelkártyaként, de bizalommal adta nekem. Szóval a barátaim, mondtam magamban, miért vagyok önző, ezért úgy döntöttem, hogy megosztom ezt az információt mindenkivel. Ha hitelre van szüksége egy megbízható kölcsönadótól, lépjen kapcsolatba Gina Morgannal a WhatsApp-on keresztül: +393510840300 és e-mail: ginamorganloancompany@gmail.com

    ReplyDelete
  11. A nevem Luis Roland, van egy kedves feleségem és 3 gyerekem. egy hete kétségbeesetten pénzre volt szükségem, ezért gondoltam kölcsönre, akkor olyan csalókkal találkoztam, amelyek 2,500 eurót szedtek tőlem, és nem voltak hajlandók e-mailt küldeni nekem. Nagyon elkeseredtem és végül részeg lettem. Egy hűséges napon elmentem egy klubba egy italért, ahol megismerkedtem egy régi barátommal, elmondtam neki mindent, ami velem történt, bemutatott a GINA MORGAN HITELTÁRSASÁG KFT-nek, és megadta az e-mailt címet (ginamorganloancompany@gmail.com), elmondta, hogy a Társaság segített neki és családjának. Azonnal felvettem a kapcsolatot vele, hazaértem, közölték velem a szabályokat és szabályokat, a hitel feldolgozása után kevesebb, mint 24 óra alatt megkaptam a 80,000 eurós hitelt. Tehát, ha érdekel egy kölcsön, akkor kapcsolatba léphet a herWhats alkalmazással: +393510840300 és e-mail: ginamorganloancompany@gmail.com

    ReplyDelete
  12. A nevem Patricia Martins, egyedülálló szülő, mielőtt a férjem meghalt, annyi adósságot hagyott ránk, annyira zavarban voltam és frusztrált voltam, hogy hogyan kell kifizetni a hatalmas adósságot. Egy nap az interneten jártam, és találkoztam egy (Pedro Gonçalo) tanúvallomással arról, hogy GINA MORGAN hogyan segített neki kölcsönben. Tehát 85 000 euró hitelt kértem 5 éves időtartamra a Társaságtól az e-mail útján (ginamorganloancompany@gmail.com). A hiteligényléskor fogadalmat tettem ISTENNEL, hogy ha megkapom a hitelt, tudassa a világgal, hogy mit tett értem, legnagyobb meglepetésemre, kevesebb mint 48 óra alatt 2% -os kamatlábbal adták meg a hitelt. Most rendeztem férjem adósságát, és új saját életet kezdtem. Most teljesítettem a fogadalmat. Tehát, ha bármilyen típusú hitelt szeretne elérni 2% -ig, kérjük, lépjen kapcsolatba a GINA MORGAN HITELTÁRSASÁG KFT-vel a Whats App-on: +393510840300 és e-mailben: ginamorganloancompany@gmail.com

    ReplyDelete
  13. A nevem Valeria Marco, 6 hónappal ezelőtt összeomlott az üzleti életem, nem volt reményem arra, hogy újra életre keltsem az üzletemet. Megpróbáltam pénzt kölcsönvenni a banktól, de nem volt elegendő pénz a hitelkártyámban, és nem volt ingatlanom fedezetként a hitel megszerzéséhez, majd egy nagyon közeli barátom, Camila Diego, az interneten keresztül bemutatott egy valódi hitelnyújtót GINA MORGAN HITELVÁLLALAT KFT. Ennek a nőnek a hitelcége 160,000 euró hitelt tudott nekem adni ingatlan nélkül fedezetként vagy hitelkártyaként, de bizalommal adta nekem. Szóval a barátaim, mondtam magamban, miért vagyok önző, ezért úgy döntöttem, hogy megosztom ezt az információt mindenkivel. Ha hitelre van szüksége egy megbízható kölcsönadótól, lépjen kapcsolatba Gina Morgannal a WhatsApp-on keresztül: +393510840300 és e-mail: ginamorganloancompany@gmail.com

    ReplyDelete
  14. Dobar dan,

    Hopkinson Finance Limited nudi različite vrste zajmova koje variraju od:
    Privatni kredit
    Poslovni kredit
    Građevinski kredit
    Kredit za nekretnine
    Finansijske usluge
    Kupujemo i prodajemo bitcoin
    Kod nas možete investirati i u kriptovalute.
    E-pošta za kontakt: hopkinsonloan@outlook.com
    Whatsapp: +1 978-792-4582

    Hvala.

    ReplyDelete
  15. Mindenféle hitelt és pénzügyi szolgáltatást kínálunk. Hiteleink nagyon cégektől a személyi kölcsönökig vagy hosszú vagy rövid futamidejűek, kedvező kamatozású (2%). Hitelfolyamatunk nagyon gyors és megbízható garanciákkal. Szolgáltatásainkkal kapcsolatos további információkért látogasson el e-mailünkre; { larrybright424@gmail.com } kérjük, tudassa velünk, mekkora kölcsönre van szüksége, és szeretné a kölcsön futamidejét. Reméljük, hallunk felőled. Üzenetet küldhet az email címre
    lent. { larrybright424@gmail.com}

    ReplyDelete
  16. Mindenféle hitelt és pénzügyi szolgáltatást kínálunk. Hiteleink nagyon cégektől a személyi kölcsönökig vagy hosszú vagy rövid futamidejűek, kedvező kamatozású (2%). Hitelfolyamatunk nagyon gyors és megbízható garanciával. Szolgáltatásainkkal kapcsolatos további információkért látogasson el e-mailünkre; { pedrosalvador346@gmail.com } kérjük, tudassa velünk, mekkora kölcsönre van szüksége, és szeretné a kölcsön futamidejét. Reméljük, hallunk felőled. Üzenetet küldhet az email címre

    ReplyDelete
  17. Mindenféle hitelt és pénzügyi szolgáltatást kínálunk. Hiteleink nagyon cégektől a személyi kölcsönökig vagy hosszú vagy rövid futamidejűek, kedvező kamatozású (2%). Hitelfolyamatunk nagyon gyors és megbízható garanciákkal. Szolgáltatásainkkal kapcsolatos további információkért látogasson el e-mailünkre; { pedrosalvador346@gmail.com } kérjük, tudassa velünk, mekkora kölcsönre van szüksége, és szeretné a kölcsön futamidejét. Reméljük, hallunk felőled. Üzenetet küldhet az email címre

    ReplyDelete
  18. HELLO Hitelajánlat figyelmeztetés Mindenkinek! Pénzügyi helyzetben van, és sürgős hitel-/pénzügyi segítségre van szüksége? Vagy kölcsönre van szüksége vállalkozása elindításához/bővítéséhez vagy álmai házának megvásárlásához. SZEREZZE MEG AZONNALI HITELJÓVÁHAGYÁSÁT, 100%-OS GARANCIÁVAL MÉG A HITELPONTJÁTÓL MINDENKÉPPEN. E-mail: { larrybright424@gmail.com }, megbízhatóak, gyors kommunikációt folytatnak és megbízhatóak

    ReplyDelete
  19. Szüksége van sürgősségi kölcsönre adóssága törlesztéséhez, vagy részvénykölcsönre, hogy javítsa vállalkozását? Visszautasították Önt a bankok és más pénzügyi ügynökségek? Hitelkonszolidációra vagy jelzáloghitelre van szüksége? Ne keressen tovább, mert azért vagyunk itt, hogy minden pénzügyi problémáját magunk mögött hagyjuk. Lépjen kapcsolatba velünk e-mailben: {larrybright424@gmail.com Hiteleket kínálunk az érdeklődőknek ésszerű, 2%-os kamattal. A tartomány 5.000.00 eurótól 100.000.000.00 euróig terjed

    ReplyDelete
  20. Üzleti hitelt keres? személyi kölcsön, lakáshitel, autókölcsön, diákhitel, adósságkonszolidációs kölcsön, fedezetlen hitel, kockázati tőkehitel 2% -os kamatlábbal, az érdeklődő pályázóknak e-mailben kell felvenni velünk a kapcsolatot: (dakany.endre@gmail.com)

    Sürgős hitelajánlat.

    ReplyDelete
  21. Szia,

    Sürgős kölcsönre van szüksége? Oktatási kölcsönt, üzleti kölcsönt, lakáshitelt, mezőgazdasági kölcsönt, személyi kölcsönt, autókölcsönt és egyéb jó okokat kínálunk 2%-os áron. További részletekért lépjen kapcsolatba velünk: (dakany.endre@gmail.com)

    Sürgős kölcsön ajánlat.

    ReplyDelete
  22. Helló,

    Tanúsítvánnyal rendelkezünk a következő hiteltípusok vagy bármilyen típusú finanszírozás nyújtására: Magánhitel? Vállalkozási hitelek? Adósságkonszolidációs hitel? Javítja otthonát? Beruházási hitel? Kredit elérhető? Személyi kölcsönök? Kereskedelmi hitelek? Kombinált hitel? Konszolidációs hitelek? Ha felkeltettük érdeklődését, keressen minket: (dakany.endre@gmail.com)

    Sürgős hitel ajánlat.

    ReplyDelete
  23. Hitelre van szüksége? magánkölcsön? Vállalkozási hitelek? Jelzálog hitel? Mezőgazdasági és projektfinanszírozás? Minden típusú hitelt kínálunk 2%-os kamattal! Elérhetőségek e-mail címe:(dakany.endre@gmail.com)

    Hitelre van szüksége?

    ReplyDelete
  24. Szüksége van bármilyen anyagi segítségre? Személyi kölcsönök? Vállalkozási kölcsönök? Jelzálogkölcsönök? Vállalati hitelek? Mezőgazdasági és projektfinanszírozás? 2%-os kamattal adunk hitelt! Elérhetőség: (dakany.endre@gmail.com)

    Sürgős kölcsön ajánlat.

    ReplyDelete
  25. Hitelre van szüksége? személyi kölcsönök? üzleti hitelek? jelzálog hitel? Mezőgazdasági és projektfinanszírozás, GYORSHITEL, Kölcsönre van szüksége adósságának törlesztéséhez, számláinak kifizetéséhez, vagy szép vállalkozás elindításához? ? Minden típusú kölcsönt 2% kamattal nyújtunk! kapcsolattartási e-mail :(accessloanfirm2030@gmail.com)

    lépjen kapcsolatba velünk a következő címen: accessloanfirm2030@gmail.com

    whatapp: +79258159150

    Tekintettel
    accessloanfirm2030@gmail.com

    ReplyDelete
  26. Adósságtörlesztő kölcsönre van szüksége számlái törlesztéséhez? Ma átvegye az irányítást adóssága felett? Vállalkozási kölcsön meghosszabbítási ajánlat most? Szüksége van kölcsönre a számla törlesztéséhez? Hitelre van szüksége? Személyi kölcsönre van szüksége? Vállalkozásbővítési hitel? Vállalkozás indítása, oktatás, adósságkonszolidáció Hitel kemény pénzért Hitel bármire? Kölcsönt kínálunk alacsony kamattal, a kölcsön 2%-ával, hitelellenőrzés nélkül, E-mail: (dakany.endre@gmail.com)

    Sürgős kölcsön ajánlat.

    ReplyDelete
  27. Szüksége van valamilyen anyagi segítségre? Személyi kölcsönök? Vállalkozási hitelek? Lakáshitelek? Céges hitelek? Mezőgazdaság és projektek finanszírozása? 2% kamattal adunk kölcsönt! Elérhetőségek: (dakany.endre@gmail.com)

    Sürgős hitel ajánlat.

    ReplyDelete
  28. Sürgős hitelre van szüksége? Vállalkozási kölcsönt, személyi kölcsönt, diákhitelt, autókölcsönt stb. biztosítunk. Ha felkeltettük érdeklődését, kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot (dakany.endre@gmail.com)

    Sürgős hitel ajánlat.

    ReplyDelete
  29. Helló,

    Tanúsítvánnyal rendelkezünk a következő hiteltípusok vagy bármilyen típusú finanszírozás nyújtására: Magánhitel? Vállalkozási hitelek? Adósságkonszolidációs hitel? Javítja otthonát? Beruházási hitel? Kredit elérhető? Személyi kölcsönök? Kereskedelmi hitelek? Kombinált hitel? Konszolidációs hitelek? Ha felkeltettük érdeklődését, keressen minket: (dakany.endre@gmail.com)

    Sürgős hitel ajánlat.

    ReplyDelete
  30. Gyors hitelre van szüksége?

    Üdvözlök mindenkit! Hitelnyújtási kapacitásunk 2 000 € és 100 000 000 € közötti ésszerű 2%-os kamattal, nagyon egyszeru és problémamentes feltételekkel. Ha felkeltettük érdeklodését, kérjük, hagyja üzenetét e-mailben: richardcosmos5@gmail.com

    ReplyDelete
  31. Hitelre van szüksége? személyi kölcsönök? üzleti hitelek? jelzálog hitel? Mezőgazdasági és projektfinanszírozás, GYORSHITEL, Kölcsönre van szüksége adósságának törlesztéséhez, számláinak kifizetéséhez, vagy szép vállalkozás elindításához? ? Minden típusú kölcsönt 2% kamattal nyújtunk! kapcsolattartási e-mail :(accessloanfirm2030@gmail.com)

    lépjen kapcsolatba velünk a következő címen: accessloanfirm2030@gmail.com

    whatapp: +359988394743

    Tekintettel
    accessloanfirm2030@gmail.com

    ReplyDelete
  32. Pénzügyi válságban van? és kölcsönre van szüksége, itt a lehetőség az Ön számára. Mindenféle kölcsönt kínálunk az Ön által választott 2,000 eurótól 100 000 000,00 euróig, 2%-os kamattal. Az érdeklődők ezen az e-mail címen (dakany.endre@gmail.com) forduljanak hozzánk.

    Sürgős kölcsön ajánlat.

    ReplyDelete
  33. Jó nap,

    Jelentkezzen itt mindenféle kölcsönért, pénzügyi segítségért és alacsony kamatozású kölcsönért 24 órán belül minden rászoruló számára. Kapcsolatba lépni:
    E-mail: hopkinsonloan@outlook.com
    Whatsapp/Viber: +337 5314 7557
    Weboldal: https://hopkinsonloan.wixsite.com/hopkinsonloan/

    Kösz.

    ReplyDelete
  34. Hitelre van szüksége? személyi kölcsönök? üzleti hitelek? jelzálog hitel? Mezőgazdasági és projektfinanszírozás, GYORSHITEL, Kölcsönre van szüksége adósságának törlesztéséhez, számláinak kifizetéséhez, vagy szép vállalkozás elindításához? ? Minden típusú kölcsönt 2% kamattal nyújtunk! kapcsolattartási e-mail :(accessloanfirm2030@gmail.com)

    lépjen kapcsolatba velünk az accessloanfirm2030@gmail.com címen

    whatapp: +359988394743

    Tekintettel
    accessloanfirm2030@gmail.com

    ReplyDelete
  35. 2%-os kölcsönöket kínálunk, adósságkonszolidációs kölcsönöket, üzleti kölcsönöket, személyi kölcsönöket, autókölcsönöket, szállodai kölcsönöket, diákhiteleket, személyi kölcsönöket lakás-refinanszírozási kölcsönök, további információ E-mail: (dakany.endre@gmail.com)

    Sürgős hitel ajánlat.

    ReplyDelete
  36. Hitelre van szüksége? személyi kölcsönök? üzleti hitelek? jelzáloghitelek? mezőgazdasági és projektfinanszírozás? mindenféle hitelt adunk 2%-os kamattal! Kapcsolattartó e-mail; (dakany.endre@gmail.com)

    Sürgős kölcsön ajánlat.

    ReplyDelete
  37. Szüksége van hitelre? személyi kölcsönök? üzleti hitelek? házkölcsön? jelzálogkölcsönök? mezőgazdasági és projektfinanszírozás? mindenféle hitelt adunk 2% -os kamatlábbal! Kapcsolattartó e-mail; (dakany.endre@gmail.com)

    Sürgős hitelajánlat.

    ReplyDelete
  38. Adósságtörlesztő kölcsönre van szüksége számlái törlesztéséhez? Ma átvegye az irányítást adóssága felett? Vállalkozási kölcsön meghosszabbítási ajánlat most? Szüksége van kölcsönre a számla törlesztéséhez? Hitelre van szüksége? Személyi kölcsönre van szüksége? Vállalkozásbővítési hitel? Vállalkozás indítása, oktatás, adósságkonszolidáció Hitel kemény pénzért Hitel bármire? Kölcsönt kínálunk alacsony kamattal, a kölcsön 2%-ával, hitelellenőrzés nélkül, E-mail: dakany.endre@gmail.com

    ReplyDelete
  39. Hitelre van szüksége? személyi kölcsönök? üzleti hitelek? karácsonyi kölcsön? jelzáloghitelek? mezőgazdasági és projektfinanszírozás? mindenféle hitelt adunk 2%-os kamattal! Kapcsolattartó e-mail; (richardcosmos5@gmail.com)

    Sürgős kölcsön ajánlat.

    ReplyDelete
  40. Szeretném tájékoztatni, hogy magánszemély vagyok, aki pénzügyi kölcsönöket kínál embereknek. Olyan embereket is megkeresek, akik rászorulnak, és pénzügyi segítséget keresnek projektjeik megvalósításához vagy adósságaik kifizetéséhez. 2.000 eurótól 5,000.000 euróig kínálok kölcsönt minden 2%-os kamattal törleszteni tudó embernek, hogy minden érdeklodo írjon nekem, nem komoly embernek, hogy tartózkodom a szavazástól. Csak oszinte és megbízható. Elérhetoség: dakany.endre@gmail.com

    ReplyDelete
  41. Sürgősen hitelre van szüksége? Kínálunk személyi kölcsönt? Vállalkozási hitelek? Lakáshitel? Mezőgazdasági hitelek? Diákhitel? Betétkonszolidációs hitel? Teherautó hitelek? Autó hitelek? Szállodai hitelek? Hitelek refinanszírozása? és nincs több iskolai kölcsön? Első hitelek? .2% kamattal kínáljuk! Lépjen kapcsolatba velünk: richardcosmos5@gmail.com

    ReplyDelete
  42. Szerezzen sürgős hitelt még ma 2%-os kamattal, garanciával és megbízható ügyfelekkel világszerte. Mindenféle hitelt kínálunk 2000 eurótól 100 000 000 euróig, ma új vállalkozásba kezdhet, és azonnal kifizetheti adósságát. Kapcsolattartó e-mail e-mail: dakany.endre@gmail.com

    ReplyDelete
  43. Szeretném Önöket ajánlani egy hiteles és őszinte magánhitelezőnek, aki néhány órán belül jóváhagyta a kölcsönömet annyi sikertelen kölcsönszerzési kísérlet után. Meglepett és örömteli, hogy a magánhitelező megmentett és felajánlott egy kölcsön 2% kamattal, lépjen kapcsolatba vele most, ha sürgős kölcsönre van szüksége E-mail: christywalton355@gmail.com

    ReplyDelete
  44. Hitelre van szüksége? személyi kölcsönök? üzleti hitelek? jelzálog hitel? Mezőgazdasági és projektfinanszírozás, gyorshitel, Kölcsönre van szükség adósságának törlesztéséhez, számláinak megoldásához vagy szép vállalkozás indításához? ? Minden típusú kölcsönt 2% kamattal nyújtunk!

    kapcsolat kapcsolatba velünk az: accessloanfirm2030@gmail.com címen

    Érdeklődni whatsappon keresztül: +2348029970634

    Tekintettel
    accessloanfirm2030@gmail.com

    ReplyDelete