június 30

Ez a dátum, a házassági évfordulónk. Az apósom telefonált New Yorkból , és kívánt minden jót, az évforduló alkalmából. Szemem nem rebbent. Megköszöntem, és emlékeztettem rá, hogy be van adva a válás. Erre szegény, de lehet, hogy meggondolta. Nem gondolta, mert azóta jött még egy papír a bíróságról. Mindkettőnknek alá kellett írni, hitelesíttetni, és visszaküldeni. De, mégis hátha....., nincs hátha Papa, ez már végérvényes. Nem beszélve arról, hogy én is támogatom. Azt is elmondtam a papának, hogy nem kívánok egyedül megöregedni, és ha alkalmas partnert találok, én mégegyszer férjhez megyek.
Melleseleg, nem tudom, hogy Gézának mi járhat a fejében. Munkát keres nekem újabban. Itt, Delaware- ben. (van jól fizető munkám NY- ban) Ahol fenyeget a veszély, hogy valami oknál fogva elveszítem a munkám, és mivel a lehetőségek korlátozottak, nem lesz esetleg munkám fél évig. NEM. Szó sem lehet róla! Csak, New York jöhet szóba. Ott, ilyen probléma nincsen.
Mindenesetre elgondolkoztatott, hogy mit is akar ez a jóember valójában? Mondom neki, hogy elmehetnénk vacsorázni, nem inkább szervezzünk Partit, ha kimondják a válást. A feje elsötétült, és azt mondta, hogy nincs ezen mit örömködni. Szerintem meg van. Hiszen mind a ketten ezt akarjuk. Elválni! Továbbá, látom rajta, hogy valójában, maga sem tudja, mit akar. Nem örül neki, hogy én örülök annak, amit ő akar.Megkérdezte, hogy zavar-é engem, hogy meditációs csoportot szervez hétvégékre a házba. Mondtam neki, nem értem a kérdést, miért zavarna?? Itt sem vagyok. (mondjuk, eddig miért nem csinálta, azt nem tudom)
Őszintén? Nem érdekel. Nem érdekel, mit gondol, mit csinál, mit akar. Én, egyetértek és nagyon örülök neki, hogy vége lesz hivatalosan. Az át, és ki nem beszélt konfliktusok ehhez a végeredményhez vezettek. Nem meglepő.
Há, mér nem örülsz Gejza???
Más. Az öreglány teljesen hülye, de jóindulatú. 2 héten belül, 2 alkalommal csúszik le az ágy széléről. Ilyenkor, a rendörséget hívjuk, ki, mert nincs szükség orvosra. Nem ütötte meg magát. Jó puhára esik, mert 200 kg biztos van. Hatalmas, jól kipárnázott hátsóval. Rengereget eszik, és sok a szénhidrát. A család tömi őt, pedig cukros, és azt hiszik, hogy az inzulin mindent megold. Nem old meg, mert vakságot, és végtag darabolást okoz. A cukra az égben, és beadom az izulint. De, ha felmegy, könnyebb levinni, mint felhozni. Kómába eshet, és onnan nem jön vissza!! Elég komolyan veszem, de jókedvűen fogom fel. Újabban, semmitől nem rebben a szemem. Nem jövök zavarba. Ezt a mutatványt azelött is nehéz volt előidézni belőlem, de volt ami idegesített. Szó nincs róla! Lelkiismeretesen megcsinálom, amit kell, és egy picivel sem többet. A bácsi meg méltatlankodik. Engem a bácsi zavar inkább. Belefujja az orrát a konyharuhába, kiköp a szőnyegre, káromkodik, stb., stb. Nem 100-as ő sem. Gáz.
De, nem törődök vele. Nekem, nem ő a feladatom és jónapot!
Hogy, hogy érzem magam mostanában? Jól egészen jól! Júl. 4.- én is dolgozom, de nem zavar egyáltalán. Megszoktam, hogy ünnepeken dolgozom, meg nekem hétközben van hétvége.
Géza, nem tud már bántani, hiszen nincs tétje, és nem is foglalkoztat. Azért írom le, hogy dokumentáljam, mi folyik körülöttem.
Napkelte. A múlt héten fotóztam, az ablakomból.