Klinika 2. Gondolatok, egy munkahely margójára

Ami, az első napokban, olyan káprázatosam jónak tűnt, az közelebbről vizsgálva, enyhén szólva, kiábránditó. Kezdem azzal, hogy a nővérek varázsütésre barátságtalanok lettek. No, nem a vezető nővérek, hanem a dolgozó nővérek. Akiknek az lenne a feladatuk, hogy segitsenek, tanitsanak bennünket. Nem mi vagyunk az elsők, akik ebbe az intézménybe járunk gyakorlatra. Számomra, még mindig rejtély, hogyan lehet tisztába tenni, és felöltöztetni, 8-9 tehetetlen embert, reggel 7-8-ig. Totál sötétség uralkodik ebben a témában. Az elmélet, és a gyakorlat más. Ugyanis, a nővérek, meg tudják csinálni, de csak úgy, ha leröviditik a munkamenetet, és dobálják, rángatják a "betegeket". Gyorstisztitás az alsó fertályon, be a fogsort, tiszta pelenkát, fel a gatyát, meg ami a kezébe kerül, gyors fésülés, be a tolószékbe, ki a folyosóra, ott megkapja a gyógyszereket, oszt jól van, kezdődik a reggeli. Másképp, nem is megy. Szóval, nem szeretik, ha lábatlankodunk, mert látunk ezt- azt, amit nem kellene. Ezért, az unszimpátia felénk.
Aztán, jön a másik nővérke, aki vért vesz szerencsétlentől, megint egy másik vérnyomást mér, a harmadik lázat mér. Aztán, szépen sorban, betoljuk őket az étterembe, ahol megetetjük őket. Az osztályon, mind tolószékes, csak mi ülünk, rendes széken. Reggelinél, végig gondolkoztam az asztalnál, számbavéve a társaságot. Egy nagy kerek asztal. Az egyik néni, néz maga elé merev arccal, a szája tátva. Arca kifejezéstelen. Az izmok, már nem működnek, a nyelő izmok, is csak nehezen. Folyik szana-szét az étel belőle, ami persze teljesen pépes. A nyelés nem megy, szólni kell, minden falatnál, nyeljen. Van egy speciális por, ami méz szerűvé teszi a narancslevet, meg a folyékony italokat. Nagy a félrenyelés, fulladás kockázata. A másik, minden falat után, rákezdi, lilililililili, lilililili, lililili, .........  A harmadik, panaszkodik, hogy neki az kell, amit a másik eszik, és valóban hozzák is neki, de az nem olyan mégsem. A kávéban, nincs elég cukor, illetve, a cukorban, nincs elég kávé, és különben is, hagyják őt békében. És, azt hiszem, itt a kutya elásva.
"Nem akarom, hogy rángassatok, nem akarom, hogy tiszába tegyetek, nem akarom, hogy vért vegyetek, nem akarom, hogy szoritsátok a karomat, nem érdekel, és fel sem fogom  mit beszéltek. Nyugalamat, és békét akarok, és különben is, hagyjatok engem békében meghalni!" - szinte hallom, hogy sikoltják. A reggeli utáni szórakoztató programon, mindenki alszik, lógnak a fejek. Kimerültek, a reggeli tortúrában, a fentebb emlitett rángatás, forgatás, géppel emelgetés, vérnyomás mérés, gyógyszerezés. Némelyeket, elvisznek fizikoterápiára. Ha, akarja, ha nem! (tulajdonképpen mit gondolnak?? Rendbe fog jönni?) A pasi, aki az entertainer, meg nem törődik semmivel, mondja a magáét, és betesz egy dvd-t, a cime Képek Sziciliáról. Se szöveg, se semmi, csak madártávlat képek, mindenki alszik. A néni rákezdi, lilililili, lilililili. lilililili.....
Azon gondolkoztam, hogy ez humánus- e??? Vagy, inkább, csak annak látszik. Nem! Ez kinzás! Mégpedig, a legmagasabb foka!
A családtagok érkeznek, és - "Jajj anyuka! Milyen jól nézel ki!!! Látod mit hoztunk neked!!! Csokoládét!! Azt úgy szereted!" - mosolyog. A néni, vagy bácsika, majszolja a csokoládét, és néz arra, aki hozta. Látszik rajta, hogy lila gőze nincs arról, ki az?
Ezek az emberek, mesterségesen vannak életben tartva. Elveszitették a házukat, az élet értelmét, az önbecsülésüket, az önálló döntés jogát, és ha nem is világosan, de tudják, hogy valami bibi van! Ezért kiabálnak, csipnek, rúgnak, agresszivak. Valami nem stimmel. Ez nem humánus. Szerintem.