Napok óta

érzem, hogy a férjem nyugtalan. Bántja valami, de nem beszél róla. Ilyenkor hagyom. Ha akar, majd beszél. De, ez nem történt meg eddig. Csak látom, hogy valami nem kerek.
Most, megtudtam mi a baj. Az apósomtól. Kérdeztem öt, hogy tudja-e, mi baja a páromnak? Igen, volt a válasz. Elmondta a fia bánata, félelme, aggodalma okát.
Onnan kezdem a történetet, hogy számomra elképzelhetetlen viszonya van, mind a két fiával. Mindketten, távol élnek. Az egyik, Conneticut- ban lakik, és mérnök, egyáltalán nem tartja az apjával a kapcsolatot. A másik, orvos, Californiában, San Franciscoban. Nagyon ritkán beszél, vagy levelez, persze elektronikus úton az apjával. A szülök, elváltak 5 évvel ezelött. Na és?? Nem voltak boldogok, sőt nagyon rossz volt a házasság. Ilyenkor, a legjobb megoldás a válás. A felnőtt gyerekeknek ezt el kell fogadni. De, ettől az apa, még apa marad, és az anya anya! A gyerekek, összekötnek két embert halálukig. A válással, nem kell örök haragot tartani. A méreg elmúlt, különben sem tinik már, aztán meddig lehet haragudni?? A haragvó ember, örök elégedetlen, és a saját életét keseríti. Egyetemet végzett okos emberek a szülők is. Ha, a lányom apja beszélni akar velem, akkor beszél. Tudja, hol vagyok, és megtalál ha akar. Beszélünk egymással. Kb. 7-8 évente! hahahaha..... !
Azóta, annyi minden történt, és nem látom okát, hogy a gyerek ne beszéljen, vagy menjen a szülejéhez!! Számomra, elképzelhetetlen!! Ez egy baromi nagy ország. De, itt minden család összejön Thanksgiving- kor, vagy (és) karácsonykor. A többi testvérének a gyerekei, is mind szét vannak szóródva az országban. De, ezeken az ünnepeken, mindenki összegyülik, és sorban ott ülnek az asztalnál. Ilyenkor, összeszorul a szívem. Egy apának, nem lehet olyan hibája, amiért a gyerek ne állna szóba vele. Főleg, hogy sokszor 2-3 állása is volt, hogy az itteni baromi drága egyetemre járatni tudja öket!! A címet, jól tudják, hiszen ebben a házban nőttek fel! Így aztán, én is szenvedek tőle. A minap, észrevettem, hogy a két gyönyörü fiú fotója eltünt. Kérdeztem is tőle, a válasz, egy vállrándítás volt.
Ennyi a bevezetö. A bánat oka. A kisebbik fiú, elmegy hamarosan a Közel- keletre, hadi kórházba dolgozni. Az apja, meg aggódik érte. Két éve, Nepálban volt, a szegények kórházában. Az azonban mégis csak más. Ebben az esetben, az aggodalom jogos.
Azt sem értem, hogy miért nem beszéli ki magát?! Ebből is látszik, mennyire különbözünk egymástól!! Én, elmondanám, ha kell sírnék, és kiabálnék! Nem fojtanám magamba.
A másik, hogy ha valaki olyan jó, hogy ilyeneket megtesz. Gondolok itt arra, hogy ahhelyett, hogy nyitna egy méregdrága magánpraxist, jótékony, és szeretetre méltó. A sebesült katonákat látja el, és a szegényeket gyógyítja. A saját apját, nagyapját, nem látogatja! Hogy a fenébe müködik ez??? De, fogja később bánni! De fogja! Sose bocsátja meg magának, ha egyáltalán eljut az agyáig a felismerés! Csak, lehet, hogy akkor már késő lesz!

Egy idevágó videó. Az amerikai katonákat, ha megérkeznek a repterekre, mindig megállnak az emberek, és tapsolnak, mert hősök. U2 természetesen, a Winter címü dal szövegestül. Nagyon okos a szöveg.




The yellow sun,
Well it took the hand,
Of a country boy,
To a city in a far off land.

We made no mark,
No shadow at all,
On the ancient holy streets,
Where I learned to crawl.

Looking at the bruised,
The young and the used,
The sure and confused all here

Words will land on me,
Then abandon me,
Mangle, untangle me,
Leave me on the floor

Rhymes they sprang in me,
Summer sang in me,
But summer sings in me no more.

Now I'm 25,
I'm trying to stay alive,
In a corner of the world,
With no clear enemies to fight.

It's hot as hell,
We're like b_tter on toast
But there's no army in this world,
That can fight a ghost.

Looking at the bruised,
The young and the used,
The sure and confused all here

Words would land on me,
Then abandon me,
Leave me stranded,
Knocking on the door.

Rhymes began in me,
Summer sang in me,
But summer sings in me no more.

Ooooo-oooo-ooooooo--oooooooooOOOOOOOooooooooo

(ALL INCOMPLETE)
the silence in the foreground
the sky stretched
the stench over everyone
listen to the tanks
the shots

At 21,
I was born a son,
And on that day I knew,
I could kill.

To protect the ones,
Who put bullets in guns,
Or anything it takes,
To take a life.