Fyakynál jártam,

hagytam volna megjegyzést, de nem tudom kibetűzni a robotmentesítő kódot, így elszállt az éterbe, vagy mittudoménhova. Szóval, nincs kedve írni. Nekem sincs. Valahogy, most nem jön. A nem alvás az jön. Különböző kényszerképzetek kíséretében. Éjszaka csend van, errefelé amolyan igazi falucsend. Ekkor jönnek a kényszerképzetek. A lányom, nem jelent meg a Facebookon, sem a barátja, több, mint egy hete. Megbeszéltük, hogy vasárnap Skype-n beszélünk, semmi. Itt ültem a computer elött egész délután. Semmi. Éjjel, a csendben rémeket láttam. Először halva az Óceán parton. Nem, az kizárva.  Egyre feketébbre festettem a képet. Egészen addig hergeltem magam, míg arra  gondoltam, hogy letartóztatták mindkettőt. Amikor erre a következtetésre jutottam, felültem rémületemben az ágyban. Valami meggondolatlan hülyeséget csináltak. Minden jel, erre mutat. Igen, fiatalok, nem mérlegelnek. Jajj,... Istenem!  Fogalmam sem volt róla, hogy most mit csináljak. Aztán, próbáltam hallgatni a józanabbik felemre, hogy ezt most csak beképzeltem magamnak. Szerencsére úgy is lett. Ma kaptam tőle, egy hosszú levelet.