Félelmetes egyház, nekem inkább szekta.

Ajánom mindenkinek, a kisfilmet, aminek van folytatása, nagyon veszélyesnek ítélem. A módszerek, a kisemmizés, a szabad akarat megfosztása, az egyén porbatiprása miatt is. Folytatása is van. Itt

Sokan írtak nekem,

és feltették a kérdést. Bevándorlás, de hogyan? Hiszen köztudott, hogy Amerika becsukta a kapuit, nehéz a letelepedés. Vagy, illegálisan tartózkodnak több millióan az országban. Hát, én találtam egy blogot itt, ami ezzel a témával foglalkozik. Úgy döntöttem, megosztom.
Nem könnyű, mert én is kinlódok jelen pillanatban.

Hogy mit

szól az ügyvéd? Rendbe fogja tenni, mert sok- sok hibát vétettek. Az ügyvéd nevetett, hogy ez egy viszonylag egyszerű dolog. De, nekem ez 21oo dolcsiba fáj. Szó szerint fáj. Nem vagyok nagyon eleresztve, mivel maximálisan önellátó vagyok, havi 5oo dolcsit törlesztek neki, és az ügyvédet is fizetni kell. Így aztán nem nagyon tudok ugrálni. Egyenlőre ennyi.

Mindent

megpróbáltam. Nem sikerült. Hajnalonként yogáztam, igyekeztem indiai módon főzni, eljártam vele táncolni. Mind, mind hisztivel végződött, és nem én voltam hisztis. Megalázott a táncparketten, otthagyott tánc közben, mert elrontottam a lépést. Yoga közben felugrott, odavágta a yoga szőnyeget, kirohant a kertbe. Megpróbáltam újítani a lencse főzeléken, ő pedig rohamot kapott, mert az arjuvédikus füszereket, ez alkalommal, nem tettem a kajába. Magyarul, magyar módon főztem lencsefőzeléket, a változatosság kedvéért. (persze füstölt hús nélkül) Mindenért, és mindenkor csak kritika ért. Leszoktam a dohányzásról. Érdekes, hogy a pakolás közben, találtam egy fél csomag cigit, és a kertben rágyújtottam. El kellett dobnom, mert marha rossz volt tüdőre szívni a füstöt, és mindenem büdös lett. Órákig éreztem magamon a bűzt. Kidobtam a szemétbe. Nem fogok visszaszokni, az már biztos. Elektromos cigit szívok. Sétálni nem lehet, mert rohan, beszélgetni nem lehet, mert nem érdekli. Szóval, mindent megpróbáltam. Ha nem így, akkor úgy, ha nem úgy akkor emígy. Sokszor, és csúnyán megalázott. Arról nem is beszélve, hogy tök impotens. Nemi vágya, évenként talán egyszer van, abban sincs sok öröm. Eleinte, megpróbáltam a női praktikákat bevetni, nem sikerült. Orvoshoz nem volt hajlandó menni. Belső életet él amiből apóst, engem, mindenkit kizár. Igazi szerzetesi életet. Barátai nincsenek. Nem jókedvű. Van benne valamiféle melankólia. (mondjuk, az bennem is van) Amikor jókedve van, akkor idétlenül bohóckodik, mintha nem tudna vele mit kezdeni. Humora nincs. Amitől én szakadok, azt ő nem érti. A munkájáról, soha nem beszél. Illetve, egyetlen egyszer. Az orrom elé tolt 2 önéletrajzot, mit gondolok róluk, pontosabban motivációs levelet. Azt hiszem, írtam róla. Próbáltam alkalmazkodni. Amitől én, megszűntem én lenni. A család sem jön hozzánk, mondjuk vacsorára, mert éhen halnak. Hús, nem lehet a házban. Ők, húsevők. Látom a szomszédok, jó messze vannak, de grilleznek jó amerikai szokással a kertekben, jókat röhögnek, esznek- isznak. Nálunk, nem ihat senki egy sört sem. A munkatársaim, meghívtak kerti partira, születésnapra. Közölte, hogy ő nem jön. Egyedül, nem mentem. Mindenki a házastársával, barátjával ment.
Miféle élet ez?? Ki az, aki vállalná ezt??
Még elöttem, volt egy lengyel, fiatal lány, akibe szerelmes volt. Ő erre azt mondta, hogy mint a lányára úgy nézett rá. Ahogy beszélt róla, levágtam, hogy nem a lányaként tekintett rá, de az hazament lengyelhonba. Honvágya volt. Nem érezte itt jól magát, nem tudott beilleszkedni pedig parkmérnök volt. Valószínű, hogy nem viszonozta az érzelmeit a csajszi huszonévesen. A másik nagy szerelme, egy yoga oktató csajszi, állandóan elém állította példának, ilyen ügyes, meg olyan szép. Igaz, 3 gyereke volt már akkor mindegyik más, más apától. Mondjuk, ez sem állhat a nagy szerelem útjába. Csakhogy, a csajszi beleszeretett, egy nála jó 1o évvel fiatalabb pasiba, aki szintén nála yogázott, hozzá is ment, és szült egy negyedik gyereket, negyvenvalahány évesen. Itt jöttem én, hiánypótlónak. Küldött egy képeslapot, amiben megköszöni a gyereknek vett ajándékot, aztán hosszasan ecseteli hogy naplementében szokott yógázni, az óceánra látni a házuktól, és milyen emelkedett érzés. Erre az én férjem, elkezdett naplementés yógázós videókat nézni, átszellemült képpel. Nem mintha nagy jelentősége lenne ezeknek a dolgoknak, de én soha nem tennék ilyet, ami bántaná a másikat.
Nekem is van örök szerelmem, nekem is vannak titkaim. Illetve, nem titkok, csak nem rá tartozó vonatkozásai az életemnek, és soha nem állítottam elé senkit, és még attól is óvakodtam, hogy magamban összehasonlításokat tegyek. Hiszen, mindenki más, és másképp kell elfogadni. Soha nem beszéltem neki ezekről a belső dolgokról. Sem nőnek, sem semminek nem érzem magam mellette. Szóval, ennyit az én házasságomról dióban.

Felköltöztem,

minden holmimmal. A szekrények, errefelé másképp néznek ki, mint otthon. A falban vannak. Kicsit szűk lett a hely. A lenti szekrény, sokkal nagyobb volt. Nem baj, illetve okés minden. Egyenlőre nem sokmindent találok, de barátságos lett. Egész hétvégén dolgoztam. A lenti részt kitakarítottam. Semmi nyomom nincs, hogy ottvoltam. Egyetlen csat, vagy cédula. Ha, hazajön, nem beszélek, nem mutatkozom. Hétvégén, dolgozom, de ameddig elmegyek, addig sem leszek szemelött. Tegnap, az öreggel bevásárolni voltunk, aztán elmentünk vasorázni.
Más.Végül, ügyvédet fogadtam. Az összes papír megvan, holnap postázom neki, Manhattanbe. Ez a kaland, ügyvéddel együtt 21oo dolcsiba fáj.
Rohadt egy ügy ez. Nem tehet ki, a felesége vagyok. De, nem szeretek olyan helyen lenni, ahol egy pillanatig sem éreztem otthon magam. Pláne, ha kidobnak, és nem kivánatos a jelenlétem. A fene sem tudja, mi jár a beteg agyában!!
Fáradt vagyok, szomorú, gőzöm sincs, hogy mi lesz, és hogyan tovább. Letusolok, és lefekszem. Hosszú lesz a hét. Addig is, dolgozom, és majd kitalálom. Lesz, ahogy lesz.

Most jöttem a melóból

hulla vagyok, minden este. Most még hullább, mint voltam. Új beosztásunk van. Upss...! -tetszik a szó, felvettem a repertoárba- Csupa új betegem van, akiket ugyan ismerek, de a szokásos napi rutint nem, így most dupla figyelem van. Azonkívül, a többség süket, vagy kicsikét dementiás. Egész nap ordítozok, 1oo -szor elmondom mi a következő lépés. Ezt, errefelé Coaching- nak hívják, rettenetes fárasztó. Ebből kifolyólag fáj a fejem. Upss... Sokkal jobb volt a kómás betegekkel, csak amikor szabadnapos voltam, a nálam jóval -felével pontosabban- fiatalabb kolegák, nem bírták a kiképzést.
A házban nyugi van, nem érzem a gólemet a közelben, akinek ki tudja mikor milyen dili nyomul a beteg agyába. Ez valami olyasmi, mint amikor apámtól féltünk. Ki tudja, mi mikor nem tetszik neki, és min tör ki a cirkusz. A mesterségesen gerjesztett balhé. Soha nem fontos dolgokon állt a bál, mindíg bolhából csinált elefántot. Mindíg félni kellett, mert ott lógott a levegőben a lehetősége. A legváratlanabb pillanatokban. Már egészen elszoktam tőle, de most 2 év alatt újra él bennem a nyakbehúzás, meg az ellenállhatatlan vágy a lécelésre. Ugyanaz, csak a neve más. Na jó, megyek aludni, mert tényleg hulla vagyok. A zöldkártyát, upss.. meg fogom kapni. Beszéltünk (az "ünk" az apósra vonatkozik) az ügyvéddel, aki intézi a dolgot. Azt mondta, sima ügy, mivel már megvolt a zöldkártya. Azon nem aggódom. Azon annál inkább, hogy jó lett volna még a következő lépcsőt elvégezni a főiskolán, mert úgy megduplázódik a fizum, és akkor tényleg nem lenne gondom.
A fotón nem én vagyok, de így érzem magam.

Kényszerhelyzet

Az én drága egyetlen párom, szó szerint azt üzente az apóssal, nem csak üzente, le is írta pontokba szedve, hogyaszongya:

1. ha végeztél, tegyél mindent el az asztalról (nem tudom mire gondolt)
2. $21 a fogorvosi számla fogtisztítás
3. az összes holmiddal költözz fel az emeletre.

Tehát, mintha megkegyelmezett volna nekem!!??? Milyen nagyvonalú!
Ezt most kényszerűen el kell fogadnom.
A tényállás röviden. Amíg nem kapom meg az új zöldkártyát, kiszolgáltatott helyzetben vagyok. Ha, elköltözöm, és más lesz a címem, már most le is mondhatok róla, és mivel tudnak rólam, kitoloncolhatnak az országból! Akik nem olvasták volna mi történt, azok figyelmébe ajánlom, a januári bejegyzéseket ezzel kapcsolatban. Nem tudtam, hogy ezt nem Doverban intézik, hanem onnan átküldik valahova Washingtonba, vagy ki tudja hova, mert mindíg máshonnan jön a levél a bevándorlásitól. A lényeg az, hogy bizonyítanom kell, hogy még mindíg együtt vagyunk. A terv az volt, hogy azonnal elköltözöm. Találtam is egy pár megfelelő helyet, persze méreg drágán. Azt terveztem, hogy mire megjön, hült helyem van. Ezt most nem tehetem meg. Az egészet úgy útálom, ahogy van. Tiszta ideg vagyok!
Milyen rendes! Megkegyelmez! A rohadt életbe! A csajszi Doverben azt mondta szó szerint, hogy upss..., itt hiba történt. (valami olyasmi, mint a hoppáré...) Az upss.., nekem sokba kerül, adott esetben az életemet változtathatja meg! Természetesen negatív irányban.
Nos. Már megkezdtem a felköltözést. A hétvégén, írmagommal felköltözöm, kitakarítom ragyogóra az alsó szintet, és levagyszarvaapukám, nem törődöm tovább sem a kerttel, semmivel. Nem beszélek, nem mutatkozom.
Különben már elutazott San Franciscóba nyaralni. Hála istennek!! A landlord (háziúr) nyaral.
Vendég vagyok, mindíg az is voltam.
Ez a "nem az én problémám" kijelentés durva. Ha, esetleg beteg lesz, akkor én is mondjam azt, hogy nem az én problémám???